A bölcsőtől a nyeregig

Bármilyen mélyen nyúlunk vissza a magyar hagyományokba, a felületes érdeklődő számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a magyar kultúra alapvető tárgyi emlékei közé tartozik a lengő bölcső és a nyereg.
Érdekes összefüggés rejlik e két, hagyományosan magyar használati tárgyunk között.

Míg a lengő bölcső a csecsemő elhelyezését szolgálta, addig a nyereg a mindennapi felnőtt élet természetes tartozéka volt.

De hogyan is érhető tetten a látszólag egymástól igen távol álló két eszköz között a kapcsolat?

A lengő bölcső a csecsemő elhelyezésének közismert és általános módja volt valamikor.
Eleink pontosan tudták, hogy ahhoz, hogy a gyermek jól fejlett, ügyes legyen, erre van szüksége. De miért is?

Ma már orvosi kutatások eredményei igazolják azt a tényt, hogy a lengő bölcsőben és az újabban divatos kiságyban eltérő paraméterek mellett fejlődik a csecsemő idegrendszere, s míg a lengő bölcső egy magas szintű idegrendszeri érettséget biztosít, addig ugyanez a kisággyal kapcsolatban nem mondható el. Ennek oka is igen egyszerű.

A lengő bölcsőben a kisded egyensúlyrendszere kap folyamatos jótékony mozgásimpulzusokat, melyek hozzásegítik ez által a tökéletes kifejlődéshez. Később aztán, egy jól kifejlett egyensúly rendszer számtalan életfunkciót tökéletes szinten tud majd ellátni. Ez az egyén életminősége szempontjából nélkülözhetetlenül fontos tényező.

Orvosi szakvélemény

A függesztett bölcső tehát:
* Az anyaméhbeli állapotra emlékezteti a csecsemőt, ami kifejezetten kellemes a csecsemő számára
* A benne való enyhe ringás nyugtató hatású, tapasztalatok szerint kevesebbet sír a bölcsős baba
* Fejleszti a vesztibuláris (egyensúly) rendszert
* A korai mozgásfejlődést segíti, ami a későbbiek során biztosabb járást eredményez
* Fejleszti a reflexeket
* Megfigyelések szerint a függesztett, ringó bölcsőben nevelkedő babák ügyesebbek, nyugodtabbak, mint a rögzített felületen (talpas bölcső, kiságy) nevelkedett társaik
* A függesztett, szabadon ringó bölcső korai fejlesztésre alkalmas eszköz
Budapest, 2005. április 4.
dr. Szabó Aranka – csecsemő és gyermekorvos

Aki még többet szeretne megtudni vagy rendelni katt ide: www.heniem.hu

Advertisements

Számít a véleményed!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s