A magyar állampolgársági törvény nem értünk van

Az alábbi cikk a Magyar Jelen című újságban jelent meg. Éreztük, hogy valami nincs rendben a narancsos  forradalmárok azon törekvése mögött, hogy a Jobbik javaslatát, miszerint a határon túli magyarok kapjanak állampolgárságot, megvalósítani lássék. Nagy dérrel – dúrral alkották meg a törvényt. A “kő narancsok” a hazafiak fejéhez is vágták minden leendő alkalommal, hogy lám – lám a kormány minden nemzeti törekvés támogat. Persze ez így nem teljesen igaz, ugyan is akkor miért nem a Jobbik törvény javaslatát támogatta, ahelyett, hogy lesöpörte az asztalról és idővel át dolgozva újra, már saját javaslatként adta be a kormány. Ez egyébként minden Jobbikos javaslattal így van. Az elutasított javaslatokat később átalakítva, saját, vagyis a háttér hatalom szájízére alakítva már elsöprő akarattal megszavaznak. Gyanítottuk, és most be is igazolódni látszik, hogy ismét valami fentebb hatalom szolgálatára jött létre a törvény és alkalmazzák is azt. Az Erdélyi magyart, Székelyt, Bánáti magyart, Délvidéki magyart, Felvidéki magyart és sok – sok elszakított nemzettestvért vizsgálni, ellenőrizni kell? Nem elég jó magyar a magyar? Ők nem fognak a csonka országba költözni, Ők csak az ősi mivoltuk igazolását kérik. De viszont a közel – keleti kérelmezők be is akarnak költözni és Ők miért esnek más elbírálás alá?

Álljon itt bizonyságul a Magyar Jelen cikke.

Az elmúlt hónapokban tucatnyian jelezték szerkesztőségünk felé, hogy „határon túli” magyarként nem kapták meg a magyar állampolgárságot, annak ellenére, hogy minden szükséges okmányt benyújtottak, amely bizonyítja, hogy magyar felmenőkkel rendelkeznek, akik egykor magyar állampolgárok voltak. Bár, az írásos értesítőben az elutasításokat semmivel sem indokolták, feltűnő, hogy valamennyien a nemzeti radikális oldalon váltak ismertté. Van közöttük, aki sok évvel ezelőtt izraeli zászlót égetett, s hiába van már régóta patyolat tiszta erkölcsi bizonyítványa, a héber rend őrei nem felejtenek. Olyan fiatal anyuka is szerepel az elutasítottak között, akinek egyetlen „bűne”, hogy Budaházy György feleségének gyerekeire vigyázott, amíg a ház ura a börtönben volt. Ezzel szemben, a lapunknak név nélkül nyilatkozó idegenrendészeti munkatárs nem emlékszik olyan izraeli kérelmezőre, akit ugyanígy elutasítottak volna. Úgy tűnik, az a tény nem számít nemzetbiztonsági kockázatnak, hogy az izraeli állampolgárok számára kötelező a sorkatonai szolgálat, s eközben sokan vettek részt palesztinok megölésében, megkínoztatásában.

Magyar Jelen nyomán

Reklámok

2 thoughts on “A magyar állampolgársági törvény nem értünk van

  1. Csajági Laura szerint:

    Ez az írás egy rosszindulatú koholmány!

    Annak idején a Fidesz kezdeményezte a népszavazást a határon túli magyarok, magyarságának elismerése miatt!!!!
    Nem a JOBBIK!!!!!

    A Fidesz engedte ki a börtőnből Budaházit!!!

    Aki izraeli zászlót égetett az Fideszes tüntetésen tette!

    Sajnos, a hivatalokban még ott ülnek az ellenzék emberei is, Én inkább azok között keresném a bünösöket, akik mindenáron megakarják buktatni a Fideszt!

  2. orokseg szerint:

    Kedves Laura!
    Én lennék a legboldogabb, ha kiderülne, hogy a zsidóság nem keresne póthazát magának és nem pont Magyarországot jelölte volna ki erre a célra. De sajnos olvastam Cion bölcseinek jegyzőkönyveit és sajnos minden úgy történik, ahogyan ezt már több mint száz évvel ezelőtt eltervezték. Csak azt látom, hogy Fidesz vagy más van kormányon, mindegy. Bárcsak ne lenne igaz. Egyébként a Fidesszel semmi bajom nem lenne, ha nem alkudtak volna meg a “honfoglalókkal”. Mert ez, akárhogyan is nézzük, hazaárulás.

Számít a véleményed!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s