Lépj ki a régi cipődből: A test kizsákmányolása és megbetegítése

Amit több millió ember naponta és egy életen át művel a testével, az nem más, mint égbekiáltó ostobaság. Annak ellenére, hogy az emberiség meglehetősen régóta él a Földön, csak halvány töredéke fogja fel, hogy valójában mi is a test, hogy hogyan működik, és hogy mire van szüksége ahhoz, hogy egy hosszú életen át egészséges, erős és szép maradjon, tehát kellemes élményt nyújtson annak, aki benne lakik.

Az orvosaink képesek ugyan a szívet és más szerveket átültetni, ők azonban a beteg testre koncentrálnak, és nem keresik a választ a következ kérdésekre:
Hogyan tudjuk egyszerű módszerekkel egészségesen tartani a testünket? Hogyan vagyunk képesek, mi
mindannyian, megszüntetni a betegség kiváltó okait?
Vagy:
Mit tehet, és mit kell tegyen egy ember annak érdekében, hogy kielégítő szellemi állapotban és egészségesen távozhasson el ebből a testből?

Ha megfigyeljük, hogyan bánunk a testünkkel, hamar rájövünk, hogy úgy kezeljük, mintha egy gépezet lenne. Használjuk, néhanapján „megolajozzuk” némi mozgással vagy sporttal, enni és inni adunk neki, és nagyjából ez minden.
Végignézzük, hogy a testünk harminc- vagy negyvenévnyi használat után egyre több apró hibát produkál, azután negyven- vagy ötvenévesen gyakran komolyabban megbetegszik, és „javításra szorul”.
Hatvan vagy hetvenévesen – ha valaki eljut odáig – már meglehetősen rossz állapotban van. A hatvanéves testek közül csak nagyon kevés képes arra, hogy könnyedén, jól és egyenesen járjon, gond nélkül felmenjen a lépcsőn, vagy hosszabb túrákat tegyen. 
Ezekre a dolgokra sok ötvenéves test sem képes.

Amíg nem jelentkeznek komolyabb panaszok, általában kevés figyelmet szentelünk a testünknek.

Amennyiben jelentkeznek, kezdetben tudomást sem veszünk róluk: „Hogy vagy?” „Köszönöm, megvagyok.”
Végszükség esetén lenyelünk néhány tablettát; napjainkban minden német átlagosan ezer tablettát eszik meg évente! Ha te egyet sem szoktál lenyelni, akkor más teszi meg helyetted.

Halálunkkor a testünk olyan mértékben fertőzött, hogy sokkal hosszabb idő alatt bomlik le, mint korábban. Döbbenetes, hogy ezt a
kémiailag fertőzött testet egyszerűen átadjuk az anyaföldnek, holott „veszélyes hulladéknak” számít, és így is kellene kezelni.

Ha a gyógyszerek már nem segítenek, befekszünk a kórházba, ahol a gyógyulás esélye meglehetősen csekély. Egy átlagos kórháznak még az illata is „beteg”.
A kórház gazdasági intézmény, amelyik abban érdekelt, hogy a beteg minél tovább időzzön a falai között, és ne távozzon el túl hamar saját otthonába, amelyet szeret, de legalábbis jól ismer.
A kórházban a sebészek állnak az orvosi hierarchia csúcsán. Ok zsebelik be a legtöbb elismerést, mert ők segítenek rajtunk a legtöbbet, habár nem a gyógyítással, hanem azzal, hogy eltávolítják a beteg és zavaró dolgokat.
A zavaró tényezőt egyszerűen kivágják, vagy egy pótszerrel helyettesítik, amennyiben sikerül megfelelő donort találniuk. Ennek semmi köze a gyógyításhoz, még akkor sem, ha az illető a műtét után tovább él.

Az átlagember átadja a beteg teste feletti irányítást a „fehérköpenyes istennek”, a „doktor úrnak”. Amikor az orvos megállapítja a diagnózist, azt az átlagember gondolkodás nélkül elfogadja, és abban a pillanatban valóban beteg lesz.

Skandalum, hogy az orvosok egyáltalán megengedik maguknak azt a kiváltságot, hogy egy elbizonytalanodott embernek olyasmiket mondjanak, mint „Még három hónapot adok magának”, vagy
Maximum egykét év”.

Egyre többen ismerik fel a következőket: az orvos diagnózisa váltja ki igazán a betegséget. A diagnózis által sok ember összetörik, és feladja.

Nem ítélem el az orvosokat, sem az orvostudományt, sem a gyógyszeripart. Közösen hoztuk létre őket, és ezáltal (egyelőre) nem is érdemlünk mást. Az „egészségügy” társadalmunk tudati állapotát tükrözi.

Azok, akik a boldogságuk és a saját hatalmuk feletti felelősséget másnak adják át, ne csodálkozzanak azon, hogy később gyengének és kiszolgáltatottnak fogják érezni magukat.

Abban sincs semmi meglepő, hogy mások gyakran visszaélnek ezzel a hatalommal, ezért a páciensek egyre betegebbek és kiszolgáltatottabbak lesznek.
Amikor kibújtunk édesanyánk hasából, legtöbbünk teste tökéletes és teljesen egészséges volt. Az a körülmény, hogy harminc, negyven vagy hetven év elteltével már nem az, nem feltétlenül írható kizárólag az öröklődés, a természeti terhelés, a vírusok, a sors vagy a karma rovására.

Arra kérlek, hogy állj meztelenül egy nagy tükör elé, és megfelel világítás mellett vizsgáld meg alaposan a testedet tíz percen keresztül. Figyelj oda a testeddel kapcsolatos gondolataidra és érzelmeidre. Ha odafigyelsz, talán észreveszed, amint belül felsóhajtasz: „Ó, Istenem!” Kérlek, érezd, hogy megtagadod és
elutasítod.

Istennek azonban semmi köze tested jelenlegi külleméhez és állapotához. Valamikor rád bízta. Amit most a tükörben látsz, az annak az eredménye, hogy te mit tettél az egykor szép, apró és erős testtel.
Képes vagy megnyílni annak a gondolatnak, hogy te magad alakítod a testedet minden egyes nap, hogy te hagyod megöregedni és megbetegedni, hogy te teszed gyengévé és visszataszítóvá?

Talán szereted ezt a testet?

Évszázadok óta számos tanító tanítja a test és a lélek közötti összefüggéseket – Ruediger Dahlke, Thorwald Dethlefsen – ért el kimagasló eredményeket, azonban napjainkban nagyon kevesen ismerik ezeket.

Legyen szó ízületi fájdalomról, vagy migrénről, légzési nehézségről vagy rákról, fülzúgásról vagy végtagi fájdalmakról, allergiáról vagy fogfájásról: A hétköznapi ember nem hajlandó tudomásul venni, hogy minden testi tünetet és betegséget tudat alatt maga idézett elő, holott valószínűleg nagyon rövid idő alatt – gyakran egy fél órás beszélgetés is elég – felismerné, hogy hogyan betegítette meg önmagát.

De ki akarja ezt felismerni?
Hiszen ennek a felismerésnek következményei lennének, és az illetőnek változtatnia kellene az életén.
Hogyan tesszük beteggé és öreggé a testünket?
A szellemünk által, konkrétan gondolatokon és érzelmeken keresztül, tehát az élethez, saját magunkhoz és a testünkhöz való általános hozzáállásunkon keresztül. Önmagában az a tény, hogy nem szeretjük a
testünket – nem tetszik nekünk úgy, ahogy van, nem nyitjuk meg neki a szívünket, ha fáj, vagy ha egyes testrészekben nyomás, feszültség, szűkösség, nehézség lép fel – elegendő ahhoz, hogy a test folyamatosan az összeomlás, a betegség és a korai halál irányába mozduljon el.

Meggyőződésem, hogy napjainkban a testünk több mint száz évig kitartana mellettünk egészségben, jó erőben és teljes szépségében. Nem egy továbbfejlesztett gyógyszer, hanem egy újfajta tudatosság, gondolkodás, érzés és hozzáállás segítségével, azáltal, hogy merőben másként viszonyulunk a testünkhöz.

A testünk állapotán keresztül mérhetjük fel a legjobban, hogy az emberiség tudata még mindig gyerekcipőben jár.
Egyrészt képesek vagyunk eljutni a Marsra, másrészt viszont elképzelésünk sincs, hogy mi okozza például a migrént és a hátfájást, és hogy miként lehetne – gyógyszerek vagy gyógytorna nélkül – megszüntetni azokat.
A hétköznapi embert ez (egyelőre) nem is érdekli. Öntudatlanul továbbra is a szenvedéssel teli élet mellett dönt, holott ez már szinte perverziónak számít.

Robert Betz

forrás: Holisztikus egészségmegőrzés

Számít a véleményed!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s