Byron Katie – Fordítsd meg (Turn it Around) – magyar felirattal

Mindennel amivel másokat vádolsz, kérdezd meg magadtól: Igaz ez?

Aztán az állításokat jelentsd ki magadról!

Reklámok

A valódi munka

A szerző Rumi, egy 13. században élt Perzsa misztikus/szerelmes költő

Malik Tóth István fordítása

Egyetlen dolog van ezen a világon, amit sohasem szabad elmulasztanod! -Ha minden egyebet elfelejtesz, de ezt nem, akkor nincs miért aggódnod. Ám, ha minden másra emlékszel, de erről elfeledkezel, akkor semmit sem vittél végbe az életedben. Olyan ez, mintha a király egy feladattal elküldött volna téged egy távoli országba, s te száz más munkát elvégzel ott, csak éppen azt nem, amiért küldettél. Az emberek tehát azért jöttek erre a világra, hogy egy bizonyos munkát elvégezzenek. Ez a munka a cél! Mindegyik munka az adott emberre szabott. -Ha nem végeznéd el, az olyan lenne, mintha egy felbecsülhetetlen értékű indiai karddal rothadó húst szeletelnél. Mintha egy aranyedényt arra használnál, hogy fehérrépát főzz benne, noha az edény egyetlen darabkájából száz főzésre alkalmas lábost vehetnél. Mintha a legnemesebben edzett késed a falba szúrnád, hogy mindenfélét ráaggass. Te azt mondod erre: “De hát vedd észre, hogy legalább használom a tőrt! Nem hever haszontalanul.” Ugye milyen nevetségesen hangzik ez? Egy garasért vehetnél egy vasszeget, hogy ezt a feladatot elvégezze. Te azt válaszolod: “De én az erőmet nemes vállalkozásokra fordítom! -Jogtudományt, filozófiát, logikát, csillagászatot, gyógyászatot és egyéb fontos dolgokat tanulok!” Ám fontold meg, miért teszed mindezt! -Hiszen ezek belőled nőttek ki! Emlékezz lényed gyökerére, urad jelenlétére. Add az életedet annak, aki már birtokolja a lélegzeteidet és a pillanataidat! -Ha nem teszel így, akkor hasonló leszel ahhoz az emberhez, aki fog egy értékes tőrt, majd a konyhájának a falába veri, hogy arra akassza a lopótököt. Elfecsérled az értékes lelkesedést és balga módon tudomást sem veszel méltóságodról, életed céljáról.

Byron Katie-ről

Byron_Katie„A szenvedés csak egy lehetőség a sok közül” – állítja Katie. Valahányszor valami gyötör minket – enyhe kellemetlenség, heves bánat, tomboló harag vagy kétségbeesés -, biztosak lehetünk benne, hogy reakciónkat egy bizonyos gondolat okozza, akár tudunk róla, akár nem. Kínlódásunkból kiutat jelent, ha megvizsgáljuk az azt kiváltó gondolatot. Bárki megteheti ezt, ha papírt és ceruzát vesz elő. A Munka négy kérdése és a megfordítások felfedik gondolkozásunk megalapozatlanságát. E folyamat révén, melyet Katie Önvizsgálatnak nevez, rájövünk, hogy valamennyi készen kapott meggyőződésünk és előítéletünk eltorzítja a valóságot. Ha gondolatainknak hiszünk a dolgok tényleges állása helyett, érzelmi vesszőfutásba kezdünk. Ezt nevezhetjük szenvedésnek. A szenvedés természetes védelmi reakció, amely arra figyelmeztet, hogy a kívánatosnál jobban leragadtunk egy-egy gondolatnál. Ha nem vagyunk elég figyelmesek, hajlamosak lehetünk az élet elkerülhetetlen velejárójának tekinteni a szenvedést, holott nem az.

A Munka 1986 februárjában született meg egy reggelen, amikor a negyvenhárom éves Byron Katie Reid, magára eszmélt egy szanatórium padlóján.

Katie egészen addig átlagos életet élt – két házasság, három gyerek, sikeres karrier -, amíg tízéves mélyrepülésbe kezdett, amelynek düh, paranoia és mély depresszió lett a vége. Két évig olyan súlyos depresszió kínozta, hogy alig tette ki a lábát a házból. Megesett, hogy hetekig nem kelt fel, s még megfürödni vagy fogat mosni sem volt elég ereje. A gyerekei lábujjhegyen jártak el az ajtaja előtt, hogy megússzák váratlan dührohamait. Végül bejelentkezett egy olyan szanatóriumba, ahol táplálkozási rendellenességekkel kezeltek nőbetegeket.  Ez volt az egyetlen olyan intézmény, melynek költségeit a biztosító hajlandó volt fizetni. A többi bentlakó annyira félt Katie-től, hogy elkülönítve helyezték el őt egy padlásszobában.

Egy reggelen, amint a padlón hevert (még arra sem tartotta méltónak magát, hogy az ágyban aludjon), úgy eszmélt fel, hogy nem tudta, ki és mi ő egyáltalán. „Én sehol sem voltam” – számolt be erről az élményről.

„Minden haragom, minden zavaró gondolatom, az egész addigi világom egy csapásra semmivé foszlott. Ugyanakkor lényem legmélyéről feltartóztathatatlanul nevetés tört elő, amely sehogyan sem akart véget érni. Minden vadonatújnak és ismeretlennek tetszett. Mintha valaki más ébredt volna fel helyettem. Ő nyitotta ki a szemét. Ő nézett keresztül Katie szemein. És ezt a valakit elbűvölte, amit látott! Mámoros öröm járta át. Semmit nem érzett elfogadhatatlannak, semmi nem vált külön, minden önmaga lényegét alkotta.”

Amikor Katie hazaért, a családja és barátai számára is nyilvánvalóvá vált, hogy egészen kicserélődött. Lánya, Roxanne, aki akkor tizenhat éves volt, így beszél erről:

„Tudtuk, hogy vége az állandó háborgásnak. Addig folyvást kiabált velünk, és a kákán is csomót keresett. Rettegtem egy szobában maradni vele. Mostanra tökéletesen megbékélt. Órákig elüldögélt az ablak mellett vagy kint, a szabadban. Ártatlan, gyermeki vidámság és életöröm töltötte el. A bajba jutott szomszédok egymásnak adták a kilincset, hogy kikérjék a tanácsát. Ő meg leült velük, és különböző kérdéseket tett fel nekik. Legfőképpen ezt: „Igaz ez?” Amikor teljesen letörten egyszer azzal jöttem haza, hogy a fiúm nem szeret többé, anya csak rám nézett, mint aki nem tartja ezt elképzelhetőnek, és megkérdezte: „Édesem, hogyan lehetséges ez?” Mintha csak azt mondtam volna neki, hogy Kínában élünk.”

Miután Katie környezete megértette, hogy a régi énje nem tér vissza többé, találgatni kezdték, mi okozhatta ezt a gyökeres átalakulást. Tán csoda történt? De ő nem segített nekik ebben. Belekerült egy időbe, mire közérthetően meg tudta fogalmazni ezt a belső élményt. Olyan szabadságról beszélt, amely benne magában született meg. Azt is elmondta, hogy önvizsgálatot tartott, így jött rá, hogy régi vélekedései egytől-egyig hamisak.

Röviddel azután, hogy hazatért a szanatóriumból, otthonát megtöltötték a látogatók, akik hallották hírét, és azért jöttek, hogy tanuljanak tőle. Az önvizsgálatot, melyet magán alkalmazott, olyan kérdésekbe ültette át, melyeket nélküle is bárki feltehetett önmagának. Rövidesen baráti összejövetelekre hívták meg. Vendéglátói gyakran megkérdezték tőle, „megvilágosodottnak” érzi-e magát. Ilyenkor ő azt felelte: „Egyszerűen olyasvalaki vagyok, aki tudja, mi a különbség a szenvedés és annak hiánya között.”

1992 óta a Munka futótűzként terjedt tovább Kaliforniából. Katie minden meghívást elfogadott, és azóta is szinte állandóan úton van; kisebb-nagyobb közönségeknek mutatja be a Munkát és annak hatását, amely így a legkülönfélébb szervezetekhez talált utat magának – vállalatokhoz, börtönökbe, kórházakba, rendelőkbe, iskolákba, templomokba. Katie közben bejárta a világot, és mindenhol nagy népszerűségnek örvend.

Katie gyakran megemlíti, hogy a Munka megértésének egyetlen módja, ha megtapasztaljuk azt. Ez a fajta önvizsgálat tökéletesen egybevág a legfrissebb kutatásokkal. Az idegrendszer szakértői mára felismerték, hogy az agy egy területe, az ún. „tolmács” felel az én-tudatot meghatározó belső monológért. Két kiváló tudós a közelmúltban írta le a tolmács csalafinta, megbízhatatlan „meséit”. Egyikük, Antonio Damasio ezt mondja: „A legfontosabb felfedezés talán a következő: az ember bal agyféltekéje hajlamos olyan elbeszéléseket gyártani, amelyek nem szükségszerűen vágnak egybe a valósággal.” Michael Gazzaniga pedig így ír erről: „A bal agyfélteke olyan történetet sző, amellyel meggyőzheti önmagát és a kívülállókat, hogy tökéletesen ura a helyzetnek… Miként szolgálja az alkalmazkodást a bal agyfélteke ilyenfajta kuruzslása? A tolmács valójában egységes történetté ötvözi mindazt, ami megesik velünk. Ehhez meg kel tanulnunk hazudni önmagunknak.” Az igazolt kísérleteken alapuló fenti megfigyelések arra utalnak, hogy hajlamosak vagyunk hinni saját „sajtóközleményeinknek”. Egyfolytában saját gondolataink csapdájába esünk, és ezért kerülünk fájdalmas érzelmi állapotokba. A Katie által kidolgozott önvizsgálati módszer az elme kevésbé ismert képességére támaszkodik, jelesül, hogy képes kiutat találni az önmagának felállított csapdákból.

A Munka elvégzése után sokan azonnali megkönnyebbülésről számolnak be. Megszabadulnak azoktól a gondolatoktól, amelyek addig pokollá tették az életüket. Ugyanakkor ez a pillanatnyi élmény még nem minden. A Munka folyamatos, és egyre mélyülő önvizsgálatot követel meg, az egyszeri „kezelés” tehát kevés. „Több ez közönséges módszernél – mondja Katie – , amennyiben lényünk legmélyét kelti életre.”

Minél inkább elmélyülnek majd a Munkában, annál átütőbben érzékelik a hatását. Akiknek vérükké vált az önvizsgálat, azt vallják, hogy már nem is ők végzik el a Munkát, hanem az dolgozik rajtuk. Arról is beszámolnak, hogy az elméjük már minden tudatos elhatározás nélkül felfigyel a gyötrő gondolatokra, s haladéktalanul hatálytalanítja őket. Megszűnik a belső perlekedés a valósággal, s nem marad helyette más, csak a szeretet – önmagunk, mások és minden iránt, amit csak az élet elénk hoz. A szeretet mostantól olyan könnyűvé és természetessé válik, mint a lélegzés.

Ezt az ismertetőt Katie A Négy kérdés című könyvének bevezetőjéből szerkesztette Oravecz Andrea és megtalálható a kincsamivan.hu  -n.

Byron Katie: “A Munka”

Byron Katie, amerikai előadó és szerző, az önvizsgálat útját tanítja, amit egyszerűen “A Munka”-nak nevez.

Byron Katie

Byron Kathleen Reid (vagy ahogy megszólítják “Katie”) 1942-ben született. harmincas éveiben mély depresszióba esett. Üzletasszony és anya volt, aki egy kisvárosban élt Kalifornia déli sivatagában. Elmondja, hogy majdnem egy évtizeden keresztül egyre mélyebbre jutott a félelem, düh, öngyűlölet és folyamatos öngyilkos gondolatok közepette.Az utolsó két évben alig hagyta el a hálószobáját. Aztán egy reggel 1986 februárjában, fordulóponthoz érkezett, amit úgy nevez “felébredés a valóságra”.

“Rájöttem, hogy amikor elhittem a gondolataimat, szenvedtem, és amikor nem hittem el őket többé, nem szenvedtem többé. És ez minden ember igazsága! A szabadság ennyire egyszerű! Rájöttem, hogy a szenvedés szabadon választható. Boldogságra találtam magamban, ami azóta sem tűnt el, egyetlen pillanatra sem!”

Önvizsgáló módszeréről, Byron Katie azt mondja, hogy szavakban testesíti meg azokat a szavak nélküli kérdéseket, amik megjelentek benne azon a bizonyos februári reggelen. Azok, akiket az önvizsgálat egyszerű és erőteljes folyamatán keresztülvezet, úgy találják, hogy az életről, az emberekről, önmagukról alkotott feszültséggel teli gondolataik és hitrendszerük radikálisan megváltozik.

Allison Adato, újságíró leírása szerint, hamarosan keresni kezdték az emberek Katie-t, hogy megtudják tőle, hogyan találhatnák meg a boldogságot, amit láttak benne. Jöttek az emberek a városból, majd hamarosan szélesebb körből is, hogy találkozzanak vele, sőt együtt is éljenek vele! Ahogy az emberekben “A Munka” hatására végbemenő átalakulások híre elterjedt, Katie további meghívásokat kapott, hogy előadásokat tartson szerte Amerikában, majd Európában és a világ más tájain. Nemcsak a nagyközönség előtt, hanem börtönökben, kórházakban, templomokban, erőszakot túlélt emberek számára fenntartott menhelyeken, vállalatoknál, egyetemeken, iskolákban, intenzív elvonulásokon, és “A Munka Iskolája” című 9 napos tréningjén tanítja módszerét.

Byron Katie semmilyen valláshoz vagy hagyományhoz nem tartozik. Honlapján a következő szöveget olvashatjuk:

“A Munka semmit nem ér a válaszaid nélkül. A Munka alkalmazkodik bármilyen programhoz, és felerősíti azt. Feléget mindent, ami nem a Te igazságod. Átéget mindent, hogy elérkezzünk az igazsághoz, ami mindig is várt ránk.”

Ha többet szeretne tudni a Munkáról, olvasson bele Katie könyvének a kivonatába:

ByronKatie_AMunka_kiskonyv