Földiekkel játszó égi szülemény

Élménybeszámoló Bobby McFerrin koncertjéről

Számomra óriási élmény volt elolvasni ezt a beszámolót, hát még ha ott lehettem volna a koncerten!(szerk.)

bobby mcferrin_portré

Amikor megkérdezek valakit, kedveli-e Bobby McFerrin zenéjét, tízből hétszer visszakérdeznek: „ki ő?”. Ilyenkor kettős érzés fog el, hiszen bár biztos lehetek benne, hogy amikor azt mondom, „aki a Don’t Worry, be Happy-t énekli”, mindenkinek beugrik, kiről is van szó, azonban azt is mindjárt hozzá kell tenni, hogy McFerrin évtizedek óta nem játssza a dalt, épp azért, hogy végre ne azzal azonosítsák munkásságát. Pedig az a nóta önmagában is szinte kimeríthetetlen beszédtéma lehetne. Meg se tudom számolni, hányszor próbáltam már valahogy belekanalazni az írásaimba azt a sztoikus filozófiát megidéző két sort, hogy „In every life we have some trouble | when you worry, you make it double”, vagy hányszor hallgattam döbbenten, hogy ebben a szerzeményben valóban egyetlen hangszer sincs, hanem minden egyes szekciót az énekes maga hoz létre sajátos hangképzési technikájával. Szóval, bőven lenne miről beszélni akkor is, ha emberünk egyetlenegyszer véletlenül ráhibázott volna. De közel sem ilyen egyszerű a képlet.

Az idén 68 éves amerikai zenész játszik zongorán, fuvolán és klarinéton, 1984-ben adta ki a világ első mindenestül vokális szóló dzsesszlemezét, a ’90-es évek elején karmesterként kezdett tevékenykedni (többek között Leonard Bernsteintől is tanult); kiénekel négy oktávot, gyakran egész váratlanul ugrik a fejhang és a mély mellkashangok között, mintha egyszerre ketten énekelnének (a kísérő és a főszólam); különleges a capella technikájának eszköztárából nem hiányozhat a ritmushangszereket mímelő beat-boksz vagy szájdobolás sem, sőt, multifonikus hangképzésének hála – például Drive című dalában – egyszerre két hangot is megszólaltat.

„Rendben – bólinthatnánk –, tud énekelni és ismer néhány egyedi trükköt. És?” Úgy van. És! Itt jönne az, hogy nézd meg a saját szemeddel, kedves olvasó, kiről is van szó. Szükségtelen, hogy feltérképezd az egész YouTube-ot, de más alapról indulunk a továbbiakhoz, ha ezeket a felvételeket – vagy néhányukat – megtekinted, mielőtt tovább olvasol. Ha erre nincs lehetőséged, igyekszem híven visszaadni, mit is látnál, és a legjobb, ha ezt saját koncertélményem leírásával teszem. (Bobby McFerrin – Ave Maria; Bobby McFerrin and the IPO – William Tell Overture; Bobby McFerrin Demonstrates the Power of the Pentatonic Scale; Bobby McFerrin – Itsy Bitsy Spider; Bobby McFerrin & crowd – I Can See Clearly Now.)

2018 májusában Bobby Mcferrin fellépett a MÜPA-ban, az előadást a harmadik emeletről egy állóhelyről néztem végig. Circlesong – ezzel a címmel hirdették az előadást. Ez a kifejezés egyfajta kóruséneklést takar, ahol a tagok (fél)körben állnak és az egymás mellett éneklők adnak ki egy szólamot, aki pedig a kör közepén van, gyakran egyedül felel a főszólamért. A magyar csak az egyik állomása a turnénak, a zenész ezekben a hetekben szinte mindennap fellép valahol Európában, és mindenütt tizenkét helyi vokalistával.

Adott tehát a képlet: McFerrin két állandó kísérőjével érkezett, és Budapesten hozzájuk szegődött egy tucat magyar énekes. Mindjárt fel is merül a kérdés: volt-e idejük próbálni? Ki tudja? Van jelentősége? Fogalmam sincs, ennek megítéléséhez alighanem zenésznek kellene lenni. Mi történik a színpadon? A „tizenkettek” (három szoprán és három alt hölgy, három tenor és három basszus férfi) meghallgatják az előadótól, mit kell dúdolniuk, egyszer-kétszer begyakorolják, majd ismétlik, ismétlik végeláthatatlanul. Létrejön négy szólam, és tökéletes harmóniát alkotnak. Ekkor McFerrin a közönség felé fordul, bennünket is négy szekcióra oszt, és hipp-hopp, máris nyolc szólamtól zeng a koncertterem. Ahány arcot csak látok magam körül, mindenki lelkesen vesz részt a közös éneklésben, miközben áhítattal fülel, hogyan zeng több mint 1600 lélek közös muzsikája. Hogy tévesztünk-e? Nem. Még ritmust sem? Nem ám! Mert az összes dallam ott visszhangzik abban a vékony, már-már hajlott korú, törékeny fickóelméjében-szívében, és úgy figyel mindnyájunkra, hogy vezénylete alatt könnyedén tartjuk a tempót.

20180503-bobby-mcferrin-circlesong-c-palyi-zsofia-mupa-12-preview.jpg

És akkor belefog szólójába. Néha az egyik szólammal cseng össze varázslatosan, máskor egy másikkal. Nem szavakat ejt ki, de nem is csak trillázik. Mintha egy idegen, ősi nyelven énekelne, talán valamilyen afrikai fantomtörzs nyelvén halandzsál – ki tudja. Az a benyomásod, hogy énekel, és ettől nemcsak szépek, de súlyosak is áradó „szavai” – úgy érzed, ez egy nyelv, úgy érzed, üzen neked valamit, és úgy érzed, az agyad nem fogja fel, de a lelkedig eljut minden gondolatfoszlány. Szépséget kapsz, harmóniát, valami tisztát és istenit, valami bölcset és emelkedettet, valami élőt és halhatatlant. Kapsz egy csomagot: művészetet. És honnan tudhatod, hogy valóban az? Onnan, hogy megérted. Megérted, hogyan oszlatja el a felszín ellentéteit a mögöttes harmónia, hogyan írja felül a csúfot a szép, hogyan foszlatja semmivé a fény a sötétséget. Segít, hogy harmóniában énekelhess másokkal, és így tesz nyitottá ahhoz, hogy az általa dúdolt csodaszép dallamot készen állj befogadni. Előbb adsz, s így érhet el hozzád valami magasztos.

Hogy mindez csupa érzés volna és értelem nélküli bódulat? Én elsőre minden bizonnyal ezt hinném. Csakhogy a harmadik-negyedik dalra már olyan összhang alakul ki McFerrinés a magyar vokalisták között, hogy előfordul, hogy az egyik szólamnak háttal áll, és épp csak a válla fölött finoman legyint egyet feléjük, és ebből pontosan tudják, hogy el kell hallgatniuk. Alig hiszem, amit látok. De aztán váratlanul újra int, nem a szólam elején, még csak nem is egy hangsúlyos zenei fordulatnál, hanem jószerivel egy tetszőleges hangnál, és a szólam ismét felveszi a fonalat. Valamit azon a ponton megértettem, túl a zeneiségen: párórás ismertség ide vagy oda, ennyire képesek figyelni egymásra azok, akiket közös szerelmük hoz össze, így együtt valami jót akarnak jól létrehozni. A jóakarat, az intuíció és az intelligencia maradandó érzelemmé emeli a cikázó érzéseket.

És mindennek a titka ez a férfi, ez a – jellem. Hogy mit mondanék inkább, karmester-e vagy pedagógus? Nem tudom. Mindkettő. És még több. Született vezető, aki annyira ismeri a szakmáját, hogy jobban tudja, mi rejlik benned, mint csak sejtenéd, és hogy mire vagytok képesek többedmagaddal – és elő is csalja belőletek. Szigorral? Dehogy! Azzal, hogy érzed, figyel rád, és érzed – és be is bizonyítja –, hogy jót akar neked, és bár szokatlan, amibe belevisz, örömtelibben jössz ki belőle. Látod, hogy tudja, mit csinál, látod, hogy jót akar, és veled is meg akarja osztani – és látod, hogy tudja, hogyan.

És ha ez nem lenné elég, ott van a humor. Hogy ott ül a színpadon, szemben az egyik kísérőjével, mindketten énekelnek, majd mikrofont cserélnek, és a mikrofonnal együtt a szólamot is kicserélik. Majd mintha nem válna be a dolog, visszakéri saját mikrofonját, és a másik kísérőjének adja oda, újabb szólamcserével. Aztán látszólag eluralkodik a káosz, hárman egyfolytában cserélgetik a hangosítót, játékosan keresve a tökéletes harmóniát, és végül meg is találják. A közönség görnyedt a röhögéstől, majd ahogy ők hárman végül eléneklik három szólamban azt a lélegzetelállító, szájdobolással és variációkkal dúsított dalt, zeng a vastaps és a szűnni nem akaró éljenzés.

Ahogy véget ért az est, és hazafelé tartottam a koncertről, a leginkább ezekre emlékeztem: a közös éneklésre, a figyelmes és fegyelmezett vezényletre, a mindenemet átjáró tiszta dallamokra, Bobby McFerrinre és a jóakaratra és szeretetre, amit magából áraszt és amivel a közönség fogadta. És mire nem emlékeztem? Dallamokra. Egyetlen hangfoszlányra sem. Kerestem a fülemben a bogarat, amely visszaduruzsol egy-egy fütyülhető dalívet. Hiába. Aztán a tudatom a szívemre fókuszált, és kereste az érzelmeket, a nyugalmat, a közösség-tudatot, a jellemképet, mindezeket, amiket azon az estén megtapasztaltam és átéltem. És megnyugodtam, mert ott susogtak mind, és tudtam, hogy sokáig elkísérnek. Mert lehet, hogy ha igazi művészettel találkozol, akkor utóbb emlékszik a füled is, vagy a szemed… de a szíved biztosan.

A beszámoló itt jelent meg Bujáki Márton tollából

A képeket készítették (sorrendben):
Steve Jurvetson
Pályi Zsófia, Müpa

Egyik leg sokatmondóbb produkciója

Az Óperenciás tenger túl – az USA igazi arca

Milyen is valójában a legdemokratikusabb, legszabadabb ország. És kell ez nekünk?

Géczy Gábor a kiváló kutató egyszerűen, néhol már-már keresetlenül fogalmazza meg a “világ vezető országának” haláltusáját.

A felvétel a Két Hollós könyvesboltban készült.

Székelyföldi gyökereim – Gergely István Tiszti

tiszti2-e1313572640252Mindenki csak Tisztiként ismeri és tiszteli. Gergely István Tiszti, egykori csíksomlyói plébános, az árvaházakból kinőtt fiatalokat segítő Csibész és Lázár Alapítványok létrehozója, szeretett „tündérországába”: Székelyföldre invitálja a nézőt.

Vice, a szülőfalu, Csomortán, a templomépítés legendás helyszíne, Csíksomlyó, Szentmárton, a Nyerges-tetőn lévő emlékhely: ezek Tiszti szerelmes földrajzának színterei. „Gyökereim ide gyökereztek. Nem tudom, hogyan és miképpen, de ide jutottak azok a messzi, távoli gyökerek, törtek a felszínre életfává terebélyesedve. Hogy
mit hoz a holnap, mit hoznak a távoli évek, amelyeket még ajándékba kapok az Istentől, azt nem tudom, de hogy a szolgálat szellemében telnek majd, az egyszer biztos. Isten is ezt akarja és magam is ezt szeretném.”
Rendező: Dala István
Forgatókönyvíró: Hollós László
Operatőr: Dala István
Szerkesztő: Hollós László
DUNATV 2011

Dr. Leonard Coldwell: Bármilyen rákbetegség heteken belül gyógyítható

leonard-coldwell-holistic-cancer-researchDr. Leonard Coldwell 19 bestseller könyvet írt meg, több, mint 57 millió könyvet adott el eddig a kutatási eredményeinek köszönhetően világszerte. 42 éve az édesanyját meggyógyította a Hepatitis C-ből és a rákból, és mai napig makk egészséges, pedig akkoriban lemondott róla az orvostudomány. 35.000 pácienst kezelt, és 92,3%-uk meggyógyult a rákból. Folyamatosan tart tréningeket nagy vállalatoknál. 4 doktori diplomája van és 4-szer Phd-zett. A leghíresebb rákot gyógyító orvos a világon, az USA-ban 50millióan nézik a televízióban.

A rák elleni küzdelemre mondta egyszer, hogy ő nem fogja elkezdeni a harcot, viszont befejezi. Videóit millióan nézik, és rengetegen gyógyulnak meg. Nem ragozzuk tovább, az alábbi  a videót mindenképp érdemes megnézni!

A Halk Fuvola

Nem rég bukkantam rá egy filmre, egy jó barátom jóvoltából.

Nem fogsz találni használható információt róla az interneten, hogy puhatolózz, vajon érdemes e megnézni.

Egy tanácsot adhatok:

Bízz a megérzéseidben és a gondviselésben, abban, hogy nem véletlenül találtál rá.

Magic Flute

A követendő politikus

Egyelőre csak egyes számban, mert egyedülálló jelenség a maga nemében.

De remélhetőleg, ha már egy felbukkant, a többi is előkerül.mujica_980x600

Uruguay elnöke, José Mujica már az új világrendet képviseli, amely a küszöbön van, és előtérbe kerül miután a mostani összomlik. Úgy, hogy nyugodtan tekinthetjük ezt az urat a tavasz hírhozó fecskéjének. Most még rácsodálkozunk. Jé! Micsoda egyedülálló jelenség, esetleg sokan megmosolyogják: Szegény bolond. Mit képzel? Lehet így politizálni?

Meggyőződésem, hogy pár év múlva – nem is olyan sok – azon fogunk csodálkozni, hogy olyan emberekre adtuk a voksunkat, amilyenek manapság a kormányokban ténykednek. Magunkon fogunk csodálkozni a leginkább: hogy nem láttuk előbb, hogy nem megbízhatóak, hogy nem tudtuk mit kell tennünk, hogy ne a tolakodókat, ügyeskedőket toljuk magunk elé döntéshozóknak? Hanem az ilyen és ehez hasonló: velünk,  a bolygóval meg a jövőnkel is törődő embereket. A legjobbakat!

Íme:

A fenntartható fejlődésről rendezett konferencián Mujica elnök beszél a piacgazdaságról, fogyasztói társadalomról, túlhajszolt életről, szembeállítva azokat az emberi élet igazi céljával, a boldogsággal.

“Azt kérdezem magamban: Mi történne, ha Indiában az emberek családonként ugyanannyi autóval rendelkeznének, mint a németek ?
Mennyi oxigén maradna nekünk, hogy belélegezhessük ?

Még világosabb leszek.
Van a világon jelenleg annyi erőforrás, ami lehetővé teszi, hogy 7 vagy 8 milliárd ember ugyanolyan fogyasztási szintet és pazarlást élvezhessen, mint a leggazdagabb nyugati társadalmak ?
Lehetséges lesz ez valaha is ? Vagy egy napon egész másfajta párbeszédet kell megkezdenünk ?
Mert mi hoztuk létre ezt a civilizációt, amiben élünk: a piac, a verseny termékeit, ami egy elképesztő és kirobbanó anyagi folyamatot indított el. A piac azonban piacközösségeket hozott létre. Ennek lett a végeredménye ez a globalizáció. Mi irányítjuk a globalizációt vagy az irányít bennünket ?Lehet a könyörtelen versenyen alapuló gazdaságban szolidaritásról beszélni?… hogy mindannyian egyek vagyunk ? Milyen messzire terjed a testvériességünk ?
A nagy válság nem gazdasági válság…, jóval inkább politikai válság.
Ma már nem az emberek uralják azokat az erőket, amiket szabadjára eresztettek.
Sokkal inkább ezek az erők uralják az embereket és az életet.

Mert nem azért jöttünk erre a bolygóra, hogy egyszerűen csak fejlődjünk…, tekintet nélkül mindenre. 
Azért jöttünk erre a bolygóra, hogy boldogok legyünk! Mert az élet rövid és pillanat alatt véget ér !
És egyetlen anyagi holmi sem olyan értékes, mint az élet. Ez mindennél fontosabb.

De ha az élet úgy csúszik ki az ujjaink közül,  hogy dolgozunk, folyton csak dolgozunk azért, hogy még többet fogyaszthassunk…., és a fogyasztói társadalom a motor, hiszen ha a fogyasztás megbénul, akkor a gazdaság leáll és a stagnálás kísértete jelenik meg mindenki szeme előtt…. Pedig éppen ez a túlfogyasztás az, ami a bolygóra veszélyes.
Ezt a túlfogyasztást pedig azzal tudják fenntartani, hogy rövid ideig használható eszközöket gyártanak, mert úgy sokat lehet eladni. Így aztán egy izzó élettartama alig 100 óra, pedig vannak olyan izzók, melyek 100.000 órát égnek ! De ilyeneket nem szabad gyártani, mert problémát okoz a piacon…., mert dolgoznunk kell és fenn kell tartanunk a “használd és dobd el” civilizációt, így aztán egy gonosz csapdába kerülünk.

Alázatosan azt mondom, amit a régi gondolkodók, Epicurus, Seneca és az ajmara indiánok is megfogalmaztak:

“szegény ember nem az, akinek kevés vagyona van, hanem az, akinek a végtelenségig többre van szüksége és végtelenségig többet és többet kíván.”
 
Ez egy nagyon fontos kulturális dolog. Tudom, hogy amiket mondok, nem könnyű megemészteni.De rá kell jönnünk, nem a vízkészletek válságos helyzete és a környezettel szembeni erőszak az igazi ok. Az igazi ok az a civilizációs modell, amit mi hoztunk létre. És az életmódunk az, amit felül kell vizsgálnunk.
Egy olyan kis országban élek, mely bővelkedik természeti erőforrásokban. Kis országom lélekszáma, alig több, mint 3 millió. De van kb. 13 millió tehén…, a világ legjobbjai. És van kb. 8 vagy 10 millió kiváló birka. Országom élelmiszert, húst, tejterméket exportál. A föld csaknem 90%-a termékeny.Munkatársaim keményen harcoltak a 8 órás munkanapért. És most ezt 6 órára csökkentik. De az az ember, aki 6 órát dolgozik, két állást vállal, ezért hosszabb ideig dolgozik, mint azelőtt. 
De miért ?
mert havonta kell fizetnie az autóért, amit megvett, a motorkerékpárért, és fizetnie és fizetnie kell és mikor mindezzel végzett, rájön, hogy reumás öregember, mint én és már vége is az életének. És akkor megkérdezhetjük: Hát ez az emberi sors ? 

Azt mondom, ezek a dolgok a legfontosabbak. A fejlődés nem lehet a boldogság ellen !
Az emberi boldogságot kell szolgálnia, a Föld szeretetét, az emberi kapcsolatokat, a gyermekek nevelését, barátságok ápolását, az alapértékek őrzését ! 

Pontosan azért, mert ez a legértékesebb kincsünk, amink van : a boldogság ! 

Amikor a környezetért harcolunk, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a környezet első eleme, az emberi boldogság. Köszönöm! ”