Leckék az életről – szeretettel, a haláltól

Írta: | 2014-09-01

Vannak dolgok, amiket soha nem tanulnánk meg, ha nem lennénk rákényszerülve. Valójában a legtöbb dolog ilyen. De vannak, amik igazán fontosak. Amiket tanítani kellene minden kisgyermeknek, mert felnőttként – vagy talán még hamarabb – egész biztosan szükségük lesz rá.
Az élet fontos leckéit előbb-utóbb kénytelen vagy megtanulni, ha boldog életre vágysz. És ki lehetne jobb tanár, mint maga a halál. Aki közel kerül hozzá, egyből fogékonyabb lesz a tanulásra.  Mert ha nem, akkor vége a játéknak. Sokak számára sajnos vége is lesz, de vannak, akik képesek változtatni az életükön. Feladják az illúzióikat, feladják a büszkeségüket, és a feladatra koncentrálnak.
A most következő leckéket akkor tanultam meg igazán, amikor a legjobb tanár közel lépett hozzám. Én pedig élni akartam, ezért tanultam. A tanár stroke formájában érkezett, ami 28 évesen keveseknek adatik meg. Válságba került az életem. A válság szót kínaiul úgy mondják, 危机 (wéi jī); az első szótag jelentése veszély, a másodiké lehetőség. Sokszor csak a veszélyt látjuk a válságban, a benne rejlő lehetőséget nem. Számomra viszont a hatalmas teher mellett a válság egy nagyszerű lehetőséget is kínált a személyes fejlődésre.
Ha túllépsz az önsajnálaton és nem a világot okolod a nehéz sorsodért, akkor rájössz, hogy mindenből és mindenkitől lehet tanulni. Csak rajtad áll, hogy a válsággal mit kezdesz: összetörsz, vagy felhasználod, hogy többé, jobb emberré válj. Néhány olyan lecke következik, amivel ez utóbbit szeretném segíteni.

1. A biztonság illúzió

Ez volt az első lecke, amit megtanultam. Méghozzá a rögösebb úton. De azt hiszem, ezt könnyű úton nem is lehet megtanulni. Mindannyiunkban van egy hamis biztonságkép, ami leginkább onnan ered, hogy a többségünk a szülői oltalomnak köszönhetően nem sok veszéllyel találkozott gyermekkorában.
Velem nem történhet semmi komoly. Persze, én is így gondoltam. Egészen addig, míg aztán történt. És amikor rájöttem, hogy az életem nagyon kevésen múlott, megértettem azt is, hogy a biztonság nem más, mint illúzió. Az ember saját kreálmánya önmaga megnyugtatására. A természetben nincs biztonság. Az ürge nem jön ki úgy a lyukból, hogy ne nézne körül. A gnú sem issza nyugodtan a vizet a krokodiloktól hemzsegő tóból. Csak mi emberek képzeljük azt, hogy az élet biztonságos.
Ez viszont nem azt jelenti, hogy mostantól minden nap félned kell, hogy történik valami veled vagy a szeretteiddel. Igen, bármikor történhet bármi, de nem élhetsz félelemben. Mert ha a biztonság illúziójától megszabadulsz, egyúttal megtanulod igazán értékelni az életet. Megérted, hogy mik a valóban fontos dolgok, nem fogsz többé halogatni, nem fogsz fölöslegesen veszekedni, és nem fogsz úgy élni, mintha örökké tartana földi pályafutásod.

2. A világ nem igazságos

Az előző gondolat egyenes következménye egy másik illúzió összeomlása. Mégpedig azon értelmetlen elvárásé, hogy a világ igazságos legyen hozzád. De miért is várod el, hogy az legyen?
Valahogy mindig csak szelektíven követeljük az igazságot. Amikor megeszel egy csirkét, ami néhány hónapig tartó életét egy szűk ketrecben töltötte (amit az EU szabvány így határoz meg: négyzetméterenként 34 kg-nyi élő csirke nevelhető), hogy aztán egy húsfeldolgozóban végezze, akkor nem követeled az élettől az igazságot. A tiltakozó vegetáriánusok figyelmét pedig ne kerülje el az a tény, hogy a növény is élőlény. Pontosabban az volt. De aki házat épít, vagy csak beköltözik egybe, az is rengeteg élőlényt pusztít el maga körül. Sőt, az összes hangyát sem tudod kikerülni a járdán vagy a fűben. Óvd a környezetedet és tisztelj minden élőlényt – én is ezt teszem. De ne hidd, hogy a világ igazságos!
Amikor hátrányban érezzük magunkat, elvárjuk, sőt követeljük az élettől, hogy igazságos legyen. Nem lesz az. Az evolúció lényege a folyamatos fejlődés: amelyik élőlény nem alkalmazkodik a folyamatosan változó körülményekhez, az elpusztul. Ilyen egyszerű. Amelyik faj nem képes fejlődni, az kihal. Az igazságosság ellentmond az evolúciónak, ezért hiába is keressük a természetben.
Ha az élet nem igazságos veled, teljesen fölösleges panaszkodnod. Alkalmazkodj!  Használd fel, ami történt és fejlődj általa!

3. Csodálatos az emberi agy

Az, hogy pont egy stroke formájában csapott meg a halál szele, nagyszerű lehetőséget kínált számomra, hogy jobban megértsem az emberi agy működését. Ott, ahol még a tudomány is csak tapogatózik, rengeteg új dolgot fedezhetünk fel nap mint nap. Az a tény, hogy az agy sérülés következtében elhalt részeinek funkcióit képes átvenni más terület, már önmagában csodálatos dolog.
De ami még ennél is sokkal csodálatosabb, az az, hogy milyen ereje van saját gondolatainknak. Az agyad önmagad leghatékonyabb segítője, vagy legfélelmetesebb ellensége. Csak rajtad áll, hogyan használod. Számos betegség kialakulásához hozzájárul a mentális gyengeség – a gondolataid erejével képes vagy lerombolni az egészségedet, lelki és fizikai értelemben egyaránt. És ugyanúgy a gondolataiddal képes vagy újra felépíteni és megőrizni azt.
A gyógyulás első és legfontosabb követelménye, hogy higgy benne. Ahogy az életben bármilyen győzelemé is. Ez a játék fejben dől el.

4. Az életedet csak te irányítod

Sokan várják a megoldást másoktól. És csak várnak, várnak, várnak… Néha bejön ez a stratégia, mert mi emberek valóban sok mindenben segítjük egymást, de ahogy a régi mondás is tartja, aki folyton mástól várja a vacsoráját, az gyakran alszik éhesen.
Az életed során folyamatosan érnek külső hatások. Gyakran nem te irányítod ezeket, csak megtörténnek veled, ha akarod, ha nem. De az, hogy mit kezdesz velük, kizárólag rajtad múlik. Várhatod, hogy valaki vagy valami majd megoldja helyetted a problémádat, reménykedhetsz, sőt, követelheted is a segítséget. Megteheted, ahogy sokan meg is teszik. De szerintem Te sem akarsz ilyen emberré válni.
A másik lehetőség, hogy kezedbe veszed a kormánykereket, haladsz előre az utadon, és vállalod a felelősséget mindenért, ami az életedben történik, akár jó, akár rossz dolog legyen az. Ha jó dolgok történnek, csináld tovább, amit csinálsz, ha pedig rosszak, akkor változtass! Vagy magadba zuhansz, vagy felhasználod a negatív tapasztalataidat, és folyamatosan fejlődsz általuk.  A te döntésed.
naplemente

5. Ha nincs belső tűz, nem jutsz messzire

Motiváció. Népszerű fogalom és keresett árucikk. Motiváció nélkül nincs győzelem – nem fogsz versenyt nyerni, nem fogsz karriert építeni, nem fogsz lefogyni, de még az ágyból felkelés is szenvedéssé válik. Motivációra folyamatosan szükségünk van, de valamit csak kevesen értenek meg: rengeteget számít, hogy mi a motiváció forrása.
Aki külső motivációra (barátok vagy a család noszogatására, kizárólag pénzre, felszínes célokra, stb.) építkezik, az egy ideig képes ugyan haladni előre, de amikor igazán kritikussá válik a helyzet, akkor hamar összeomlik a vára. Amikor igazán mélyre kerülsz, akkor szó szerint az életed múlik azon, hogy van-e belső motivációd, ég-e a belső tűz, ami továbblendít a küzdelemben.
Nekem soha nem volt problémám a motivációval. Megtaláltam, amit szeretek csinálni és azt csinálom. Soha nem kényszerből választottam magamnak elfoglaltságot; nem is lehet rám erőltetni semmit. Amikor padlóra kerültem, ennek köszönhettem, hogy fel tudtam állni. Akkor számított igazán, hogy külső vagy belső motivációra építettem-e a váramat. És Neked is eljön az idő, amikor számítani fog. Újra és újra.

6. Zárd ki, ami nem oda való!

Életem mélypontján azt éreztem, hogy rengeteg minden visszahúz. Nem tudok előbbre jutni, nem tudok közelebb kerülni a céljaimhoz, nem vagyok képes boldog lenni. Igen, a boldogság képesség. Idővel rájöttem, ahogy arra is, hogy mindaz, ami visszahúz, az én irányításom alatt van. Pontosabban ott lehet, ha elhatározom, hogy így legyen. És elhatároztam. Elhatároztam, hogy nem fogok fölösleges hülyeségeken bosszankodni, nem fogom idiótákra pazarolni az időmet, és kizárom az életemből az energiavámpírokat.
Sokkal egyszerűbbé válik az életed, és jóval hatékonyabban is tudsz haladni a céljaid felé, ha mindössze annyit teszel, hogy kitakarítod az életedből mindazt, ami nem oda való. És hidd el, ha körbenézel, rengeteg ilyen dolgot fogsz találni.

7. Ismerd meg az ellenségedet!

Méghozzá ha teheted, még a harc előtt. Ha nem, akkor viszont minél előbb tedd meg, mert csak így leszel képes legyőzni azt. Én nem tehettem meg előtte – váratlanul érkezett a stroke, az oka nem derült ki, és a lefolyása is minden embernél más. A fokozatos felépülés közben kiszámíthatatlan visszaesések jöttek, újabb és újabb mélypontok, vereségek és győzelmek. Rengeteg jogos és alaptalan félelem is volt bennem: újra előfordul-e, felépülök-e teljesen, mit szabad csinálnom és mit nem, korlátozza-e az életemet, ami történt. De elhatároztam, hogy nem vagyok hajlandó semmilyen félelemmel együtt élni.
A félelem ellenszere pedig a tudás. Minél jobban megismered a helyzetedet, minél többet olvasol, tanulsz, próbálkozol, tapasztalsz, annál hamarabb képes leszel megnyerni a csatát. Fokozatosan megszűnnek a félelmeid, és egyre közelebb jutsz a célodhoz, legyen az egy betegségből való felépülés, egy álmod megvalósítása, vagy egy boldog családi háttér kialakítása.

8. Kis lépésekkel előre

Sokáig azt gondoltam, hogy úgy tudok a legmesszebbre jutni, ha folyamatosan 100%-on járatom magam. Ez egy ideig működik is. Egészen addig, míg össze nem omlik a szervezeted. Ma már divattá vált, sőt, sokszor egyenesen elvárás, hogy elfoglalt legyél, folyamatosan pörögj, és jól működő fogaskerékként mindig tökéletesen teljesíts.
Ha viszont összeomlik az életed, akkor hamar megérted, hogy ez az állapot nem fenntartható. Aki igazán mélyre kerül, nem fog tudni egyetlen ugrással visszatérni. Igen, hozd ki magadból a legtöbbet, de ezt hosszú távon tedd. Ehhez pedig hozzátartozik, hogy tudjad, mikor mekkorát kell lépned egyszerre, és ne görcsölj azon, ha egyetlen próbálkozás után még nem éred el a célodat. Lesz olyan, hogy hatalmasat lépsz előre az életedben, de néha csak egészen kicsit fogsz tudni. A lényeg, hogy előrefelé haladj.
Közel sem teljes a lista – rengeteg mindent köszönhetek még a stroke-nak. Egy következő írásomban az emberi kapcsolatainkra vonatkozó legfontosabb leckéket osztom meg. Te mit tanultál életed legnagyobb válságának köszönhetően?
Reklámok

Megváltást várunk?

Már megint úgy tűnik, megváltást várunk. Ki a földönkívülieket hívja, ki Jézus újbóli eljövetelét reméli, mások egy szakrális királyban bíznak. Egy közös pont van ezekben: kívülről várják a felmentő sereget.
Az számomra is nyilvánvaló, hogy a megváltás közel, csakhogy nem kívülről jön, ez bizonyos. Mindenki saját maga kell, hogy végigjárja az utat, hogy a halott porból élő emberré váljon.
A megváltás témája sokak számára tabu, főleg azoknak, akik azt hiszik (el), hogy őket Jézus megváltotta. Próbáltam ilyen barátommal beszélni erről, mert őszintén érdekel, hogy ez számára konkrétan mit jelent, de először csak ködös általánosságokat kaptam, azokat a mondatokat, amiket a templomban mondanak, aztán pedig elutasító kihátrálást a témából, mikor egyértelművé vált, hogy énbennem ezzel kapcsolatban nem vakhit, hanem kérdőjel van. Mert bizony én nem hiszem el, hogy egy ember halála megválthat bárkit, még akkor sem, ha erről az emberről azt hirdetik, hogy Isten egyszülött fia. Már ez a feltételezés is morbid, hiszen ha Istennek ő lett volna az egyszülöttje, akkor mi kik vagyunk? Nem Isten gyermekei? Ha én hiszek valakiben, akkor az miért váltana meg engem? Ráadásul mi is a megváltás? Az, hogy megszabadulunk a bűneinktől?
Érdekes módon, azok az emberek, akik megváltottnak hiszik magukat a környezetemben, nem élnek semmilyen szempontból minőségibb életet, mint azok, akik nem „tértek meg”. Sőt. Azt látom, hogy a vakhitben buzgólkodó emberek sokkal stresszesebbek, mert mindenáron igyekeznek jók lenni, elkerülni a bűnt, és ezáltal sokszor tesznek olyan dolgot, ami nem szívből jön, csak mert az jócselekedet, míg olyasmit, ami jól esne, de bűnösnek vagy nem illőnek minősül kikerülik akkor is, ha a lelkük mélyén erre sóvárognának. Lehet, hogy „jók”, de egyáltalán nem őszinték. Aki pedig nem őszinte, az hogy lehet „jó”??? Ilyenkor az ember átveri önmagát és abban bízik, hogy Istent is átverheti, mert olyannak mutatja magát, amilyen valójában nem.
Jó cselekedet valakinek segíteni akkor, amikor szívem szerint rohannék haza pihenni, és elegem van mindenkiből? Jóság az, amikor valakit ki nem állhatok, de hallgatom a panaszáradatát, miközben magamban a pokolba kívánom, csak hogy ne bántsam meg? Jó cselekedet valakit elvinni kocsival úgy, hogy közben magamban a tankban lévő benzincseppeket és a pénztárcámban lévő filléreket számolom?
Nem. Szerintem nem az. Ha valaki őszinte életet él, akkor lesz olyan, hogy azt mondja: „Bocs, ma nem viszlek el hazáig, csak ide ahol mi lakunk.” vagy: „Ne haragudj, de fáradt vagyok, és nem akarok veled beszélgetni.”
Miközben ezek az ismerőseim mindenáron segíteni próbálnak nekem (amiért én végtelenül hálás vagyok) – időnként láthatóan kényszeredetten – , folyamatosan kívül látják a saját problémáik okát és a megoldásokat is. Az életük pedig hömpölyög a megszokott mederben a kötelesség és a megfelelés partjai közé szorítva. Úgy gondolják, hogy ha megfelelnek, akkor megússzák a rossz dolgok következményeit. Csakhogy ennek a döntésnek is van következménye: kiadják a kezükből az életüket, élnek valamit, amihez talán közük sincs, miközben szenvednek és jónak hiszik magukat. A buddhizmus követőinél is hasonló a csapda, ők a karmát szeretnék megúszni, igyekeznek olyan dolgokat tenni, amikből csak „jó karma” keletkezik. Ez ugyanúgy a megúszásra játszás, bár valamivel jobban a sajátjuknak tekintik a megoldást, mégis elveszik a saját igazi életüket önmaguktól.
Azok az emberek viszont, akik a saját belső hangjukra hallgatnak –nem tekintik azt ördögtől valónak illetve a vágy hamis csapdájának-, egyre felszabadultabbak, mert napról napra élik a saját megváltásuk folyamatát. Tudják, hogy ez az ő dolguk, nem teszi meg helyettük senki. Aki nem kívülre helyezi a problémák forrását, az megtalálja a megoldásokat is önmagában. Az így élő ember mindig előrébb tud lépni, és akar is, mert a problémákat lehetőségnek látja, nem hárítja a felelősséget a külvilágra.
 Nálunk szinte minden nap történik valami csoda. Hol én csodálkozom rá, hol a párom, hogy jé, ezt eddig nem tudtam magamról. Most is egy betegség kapcsán jutott el a Kedves egy nagyszabású felismerésre. Nem volt könnyű szembesülés, de aki nem gyógyszerben és műtétben gondolkozik, az kénytelen ezt az utat választani. Ráadásul jól működik, mert egyre látványosabban nyílik ki előttünk a világ gazdagsága. A dogmák szűk folyosója helyett a tenger-végtelen. Hogy ennek ára van? Igen, mint mindennek. Fel kell vállalni a felelősséget, be kell ismerni a hülyeségeinket, néha pedig igen fájdalmas a szembesülés.
Amikor valaki felvállalja az életét, azt, aki ő maga, akkor ugyanúgy fogja kapni a tettei következményeit, mint bárki más, csak azzal az apró eltéréssel, hogy nem kell bűnbakot keresnie hozzá. Mert ha vállalom a hibáimat, akkor a tanulnivalót le tudom vonni, és legközelebb már nem potyogok bele ugyanabba a gödörbe, mehetek tovább. Aki ezt nem vállalja, aki meg akarja úszni a következményeket, az lavírozik, agyal, és a végén századszor is ugyanabban a lukban landol, mert nem veszi észre, hogy ő megy még mindig rossz úton és nem más lökte bele.
Az én szememben olyan a jézusi megváltás, mint a modern orvostudomány: nyugodtan élj ugyanolyan oktalan módon, mint eddig, a következménytől majd megment Jézus, vagy az orvosság, ami meg rossz benned – szerintünk – azt kivágjuk. Ezzel szemben én azt vallom: élj napról napra örömtelibben, szeretettelibben és vidámabban. Akkor nyugodt szívvel leülhetsz Jézussal sörözni, és ő érteni fogja a vicceidet, te pedig nevethetsz az övéin. Ez a megváltás.

Bejegyezte:

Forrás: LélekKunyhó