Az ambíciótól az értelemig – A fordulópont – film

Az élet délutánja nem élhető a délelőtti elvek szerint, mert ami elég volt délelőtt, kevés lesz délután. És ami igaz volt délelőtt, délutánra már hazugság lesz belőle.”

Nem csak a vagyonod vagy, hanem az is amit csinálsz. És amit csinálsz válik azzá, amit eredménynek nevezünk. Ebből az következik, hogy az értékünk, a sikerünk, az emberi méltóságunk attól függ, hogy mit értünk el. Továbbá az vagy, amit gondolnak rólad. Vagyis a hírneved.” És ezt tényleg így gondoljuk a hétköznapokban.

 Erre a modellre épül minden, ami körülvesz minket, ezt verjük bele a gyermekeinkbe is (pedig ők még tudnák, hogy ez nem igaz) Leéljük az életünket és közben folyamatosan rettegünk a haláltól, hogy mindent elveszítünk és elmúlunk, oda lesz minden, amit az életünk alatt elértünk és felépítettünk.

Az Enthusiasm egy görög eredetű szó: Entheos és Iasm, jelentése: “A benned levő Isten.” Ez megint sok mindent megmagyaráz!

Amikor szenvedéllyel, lelkesedéssel vagy valami iránt, akkor igazából Isten beszél hozzád: ne érj életed végére azt mondván, hogy “mi van, ha rosszul éltem az egész életemet?” Nincs ennél nagyobb tragédia!
Elhangzik egy nagyon tanulságos kutatás eredménye is, mely megmutatja, hogyan változnak meg az életcélok, a prioritások a 2. szakaszban.
Nem azt vonzod magadhoz, amit akarsz, hanem ami vagy! Olyan kell legyél, amiből származol. És ha Istentől származol, akkor isteni kell legyél! – ezt megérteni első hallásra nem lehet. A továbbiakban írok majd olyan témákról, ami közelebb visz ennek a mondatnak az értelmezéséhez.
Jelenések könyvéből egy idézet: Ha olyan akarsz lenni mint én, tudva, hogy hasonlók vagyunk, én segíteni fogok. Ha nem akarsz olyan lenni mint én, várni fogok, amíg meggondolod magad.

Ennek semmi köze az életkorhoz, vagy önmagad megtalálásához. Bárki is lennél, bármennyi idős, csak egy gondolat választ el attól, hogy megváltoztasd az életed.

Remélem, most már érted, hogy a filmet érdemes végignézned.

Nosso Lar – Otthonunk – magyar felirattal

A film Chico Xavier (eredeti nevén Francisco Cândido Xavier) brazil író és médium regényén alapszik. Xavier élete során 92 könyvet irt médiumi képesége segítségével olyan információk alapján amit a filmben szereplő André Luiz fénymunkástól kapott.

Isten Jánosa – João de Deus – magyar felírattal

João Teixeira de Faria (vagy João de Deus, „John of God”, „Isten Jánosa””), (1942. június 24. -) brazíliai orvos, médium. Brazília Goiás dél-nyugati részén Abadiânia nevű helyen tevékenykedik.

Chicco Xavier orvos-médium (akinek a műve alapján készült a Nosso Lar – Otthonunk című film), João de Deus egyik barátja, azt tanácsolta João-nak, menjen Abadiâniába és fogjon gyógyító misszióba. 1978 körül volt João de Deus első „gyógyító” tevékenysége Abadiâniában. Kint üldögélt egy székben az út mellett, amikor „betegek” érkeztek hozzá. Egyre többen keresték fel, mígnem napi ezer „beteg” járt hozzá. João folyamatosan fejlesztette Casa de Dom Inácio de Loyola nevű házát.

Gyógyulni vágyók ezrei jönnek hozzá több mint 30 éve Abadianiába.

Joao egész életét médiumi tevékenységnek szenteli. Ő egy teljes transz médium,  akin keresztül, testét  közvetítőként használva,  több mint 30 gyógyító entitás (szellemi vezető)  segít  csodának tűnő módon mindazoknak akik gyógyulást keresve hozzá fordulnak. Ezek az entitások korábbi életükben orvosok,  teológusok,  egyéb gyógyítók és koruk jelentős alakjai voltak.

Joao egyszerű, türelmes és istenhívő ember, életének fő célja az emberek segítése: előítélet nélkül mindenkit szegényeket, gazdagokat egyaránt fogad.

Ennek a filmnek  akárcsak a gyógyulásoknak egyszerű az üzenete:

Isten a mi atyánk, hinnünk és bíznunk kell benne.

Isten a gyógyulás és az orvosság.

Meghívlak téged és mindenkit, aki nézi e filmet, hogy törekedjetek, ne csak próbálkozzatok.

Kezdjétek el szeretni egymást.

Kezd el az otthonodban, a gyerekeiddel, a családtagokkal, a barátokkal, a szomszédokkal, idegenekkel.

Nem vagyunk idegenek.

Mi mind emberi testben vagyunk.

Mind ugyanazon lény részei vagyunk.

Szeressétek egymást!

Amikor minden emberi segítség csődöt mond, kezdetét veszi az emberek feletti, az isteni.

Tehát a szeretet a titok, a kulcs melyre mindannyiunknak szüksége van e földön.

Csodálatos!

És amit most tennünk kell:  Szeressük egymást.

A magyar feliratot készítette Bodó Attila (http://szabadgondolat.wordpress.com)