Lépj ki a régi cipődből: A test kizsákmányolása és megbetegítése

Amit több millió ember naponta és egy életen át művel a testével, az nem más, mint égbekiáltó ostobaság. Annak ellenére, hogy az emberiség meglehetősen régóta él a Földön, csak halvány töredéke fogja fel, hogy valójában mi is a test, hogy hogyan működik, és hogy mire van szüksége ahhoz, hogy egy hosszú életen át egészséges, erős és szép maradjon, tehát kellemes élményt nyújtson annak, aki benne lakik.

Az orvosaink képesek ugyan a szívet és más szerveket átültetni, ők azonban a beteg testre koncentrálnak, és nem keresik a választ a következ kérdésekre:
Hogyan tudjuk egyszerű módszerekkel egészségesen tartani a testünket? Hogyan vagyunk képesek, mi
mindannyian, megszüntetni a betegség kiváltó okait?
Vagy:
Mit tehet, és mit kell tegyen egy ember annak érdekében, hogy kielégítő szellemi állapotban és egészségesen távozhasson el ebből a testből?

Ha megfigyeljük, hogyan bánunk a testünkkel, hamar rájövünk, hogy úgy kezeljük, mintha egy gépezet lenne. Használjuk, néhanapján „megolajozzuk” némi mozgással vagy sporttal, enni és inni adunk neki, és nagyjából ez minden.
Végignézzük, hogy a testünk harminc- vagy negyvenévnyi használat után egyre több apró hibát produkál, azután negyven- vagy ötvenévesen gyakran komolyabban megbetegszik, és „javításra szorul”.
Hatvan vagy hetvenévesen – ha valaki eljut odáig – már meglehetősen rossz állapotban van. A hatvanéves testek közül csak nagyon kevés képes arra, hogy könnyedén, jól és egyenesen járjon, gond nélkül felmenjen a lépcsőn, vagy hosszabb túrákat tegyen. 
Ezekre a dolgokra sok ötvenéves test sem képes.

Amíg nem jelentkeznek komolyabb panaszok, általában kevés figyelmet szentelünk a testünknek.

Amennyiben jelentkeznek, kezdetben tudomást sem veszünk róluk: „Hogy vagy?” „Köszönöm, megvagyok.”
Végszükség esetén lenyelünk néhány tablettát; napjainkban minden német átlagosan ezer tablettát eszik meg évente! Ha te egyet sem szoktál lenyelni, akkor más teszi meg helyetted.

Halálunkkor a testünk olyan mértékben fertőzött, hogy sokkal hosszabb idő alatt bomlik le, mint korábban. Döbbenetes, hogy ezt a
kémiailag fertőzött testet egyszerűen átadjuk az anyaföldnek, holott „veszélyes hulladéknak” számít, és így is kellene kezelni.

Ha a gyógyszerek már nem segítenek, befekszünk a kórházba, ahol a gyógyulás esélye meglehetősen csekély. Egy átlagos kórháznak még az illata is „beteg”.
A kórház gazdasági intézmény, amelyik abban érdekelt, hogy a beteg minél tovább időzzön a falai között, és ne távozzon el túl hamar saját otthonába, amelyet szeret, de legalábbis jól ismer.
A kórházban a sebészek állnak az orvosi hierarchia csúcsán. Ok zsebelik be a legtöbb elismerést, mert ők segítenek rajtunk a legtöbbet, habár nem a gyógyítással, hanem azzal, hogy eltávolítják a beteg és zavaró dolgokat.
A zavaró tényezőt egyszerűen kivágják, vagy egy pótszerrel helyettesítik, amennyiben sikerül megfelelő donort találniuk. Ennek semmi köze a gyógyításhoz, még akkor sem, ha az illető a műtét után tovább él.

Az átlagember átadja a beteg teste feletti irányítást a „fehérköpenyes istennek”, a „doktor úrnak”. Amikor az orvos megállapítja a diagnózist, azt az átlagember gondolkodás nélkül elfogadja, és abban a pillanatban valóban beteg lesz.

Skandalum, hogy az orvosok egyáltalán megengedik maguknak azt a kiváltságot, hogy egy elbizonytalanodott embernek olyasmiket mondjanak, mint „Még három hónapot adok magának”, vagy
Maximum egykét év”.

Egyre többen ismerik fel a következőket: az orvos diagnózisa váltja ki igazán a betegséget. A diagnózis által sok ember összetörik, és feladja.

Nem ítélem el az orvosokat, sem az orvostudományt, sem a gyógyszeripart. Közösen hoztuk létre őket, és ezáltal (egyelőre) nem is érdemlünk mást. Az „egészségügy” társadalmunk tudati állapotát tükrözi.

Azok, akik a boldogságuk és a saját hatalmuk feletti felelősséget másnak adják át, ne csodálkozzanak azon, hogy később gyengének és kiszolgáltatottnak fogják érezni magukat.

Abban sincs semmi meglepő, hogy mások gyakran visszaélnek ezzel a hatalommal, ezért a páciensek egyre betegebbek és kiszolgáltatottabbak lesznek.
Amikor kibújtunk édesanyánk hasából, legtöbbünk teste tökéletes és teljesen egészséges volt. Az a körülmény, hogy harminc, negyven vagy hetven év elteltével már nem az, nem feltétlenül írható kizárólag az öröklődés, a természeti terhelés, a vírusok, a sors vagy a karma rovására.

Arra kérlek, hogy állj meztelenül egy nagy tükör elé, és megfelel világítás mellett vizsgáld meg alaposan a testedet tíz percen keresztül. Figyelj oda a testeddel kapcsolatos gondolataidra és érzelmeidre. Ha odafigyelsz, talán észreveszed, amint belül felsóhajtasz: „Ó, Istenem!” Kérlek, érezd, hogy megtagadod és
elutasítod.

Istennek azonban semmi köze tested jelenlegi külleméhez és állapotához. Valamikor rád bízta. Amit most a tükörben látsz, az annak az eredménye, hogy te mit tettél az egykor szép, apró és erős testtel.
Képes vagy megnyílni annak a gondolatnak, hogy te magad alakítod a testedet minden egyes nap, hogy te hagyod megöregedni és megbetegedni, hogy te teszed gyengévé és visszataszítóvá?

Talán szereted ezt a testet?

Évszázadok óta számos tanító tanítja a test és a lélek közötti összefüggéseket – Ruediger Dahlke, Thorwald Dethlefsen – ért el kimagasló eredményeket, azonban napjainkban nagyon kevesen ismerik ezeket.

Legyen szó ízületi fájdalomról, vagy migrénről, légzési nehézségről vagy rákról, fülzúgásról vagy végtagi fájdalmakról, allergiáról vagy fogfájásról: A hétköznapi ember nem hajlandó tudomásul venni, hogy minden testi tünetet és betegséget tudat alatt maga idézett elő, holott valószínűleg nagyon rövid idő alatt – gyakran egy fél órás beszélgetés is elég – felismerné, hogy hogyan betegítette meg önmagát.

De ki akarja ezt felismerni?
Hiszen ennek a felismerésnek következményei lennének, és az illetőnek változtatnia kellene az életén.
Hogyan tesszük beteggé és öreggé a testünket?
A szellemünk által, konkrétan gondolatokon és érzelmeken keresztül, tehát az élethez, saját magunkhoz és a testünkhöz való általános hozzáállásunkon keresztül. Önmagában az a tény, hogy nem szeretjük a
testünket – nem tetszik nekünk úgy, ahogy van, nem nyitjuk meg neki a szívünket, ha fáj, vagy ha egyes testrészekben nyomás, feszültség, szűkösség, nehézség lép fel – elegendő ahhoz, hogy a test folyamatosan az összeomlás, a betegség és a korai halál irányába mozduljon el.

Meggyőződésem, hogy napjainkban a testünk több mint száz évig kitartana mellettünk egészségben, jó erőben és teljes szépségében. Nem egy továbbfejlesztett gyógyszer, hanem egy újfajta tudatosság, gondolkodás, érzés és hozzáállás segítségével, azáltal, hogy merőben másként viszonyulunk a testünkhöz.

A testünk állapotán keresztül mérhetjük fel a legjobban, hogy az emberiség tudata még mindig gyerekcipőben jár.
Egyrészt képesek vagyunk eljutni a Marsra, másrészt viszont elképzelésünk sincs, hogy mi okozza például a migrént és a hátfájást, és hogy miként lehetne – gyógyszerek vagy gyógytorna nélkül – megszüntetni azokat.
A hétköznapi embert ez (egyelőre) nem is érdekli. Öntudatlanul továbbra is a szenvedéssel teli élet mellett dönt, holott ez már szinte perverziónak számít.

Robert Betz

forrás: Holisztikus egészségmegőrzés

Reklámok

Leckék az életről – szeretettel, a haláltól

Írta: | 2014-09-01

Vannak dolgok, amiket soha nem tanulnánk meg, ha nem lennénk rákényszerülve. Valójában a legtöbb dolog ilyen. De vannak, amik igazán fontosak. Amiket tanítani kellene minden kisgyermeknek, mert felnőttként – vagy talán még hamarabb – egész biztosan szükségük lesz rá.
Az élet fontos leckéit előbb-utóbb kénytelen vagy megtanulni, ha boldog életre vágysz. És ki lehetne jobb tanár, mint maga a halál. Aki közel kerül hozzá, egyből fogékonyabb lesz a tanulásra.  Mert ha nem, akkor vége a játéknak. Sokak számára sajnos vége is lesz, de vannak, akik képesek változtatni az életükön. Feladják az illúzióikat, feladják a büszkeségüket, és a feladatra koncentrálnak.
A most következő leckéket akkor tanultam meg igazán, amikor a legjobb tanár közel lépett hozzám. Én pedig élni akartam, ezért tanultam. A tanár stroke formájában érkezett, ami 28 évesen keveseknek adatik meg. Válságba került az életem. A válság szót kínaiul úgy mondják, 危机 (wéi jī); az első szótag jelentése veszély, a másodiké lehetőség. Sokszor csak a veszélyt látjuk a válságban, a benne rejlő lehetőséget nem. Számomra viszont a hatalmas teher mellett a válság egy nagyszerű lehetőséget is kínált a személyes fejlődésre.
Ha túllépsz az önsajnálaton és nem a világot okolod a nehéz sorsodért, akkor rájössz, hogy mindenből és mindenkitől lehet tanulni. Csak rajtad áll, hogy a válsággal mit kezdesz: összetörsz, vagy felhasználod, hogy többé, jobb emberré válj. Néhány olyan lecke következik, amivel ez utóbbit szeretném segíteni.

1. A biztonság illúzió

Ez volt az első lecke, amit megtanultam. Méghozzá a rögösebb úton. De azt hiszem, ezt könnyű úton nem is lehet megtanulni. Mindannyiunkban van egy hamis biztonságkép, ami leginkább onnan ered, hogy a többségünk a szülői oltalomnak köszönhetően nem sok veszéllyel találkozott gyermekkorában.
Velem nem történhet semmi komoly. Persze, én is így gondoltam. Egészen addig, míg aztán történt. És amikor rájöttem, hogy az életem nagyon kevésen múlott, megértettem azt is, hogy a biztonság nem más, mint illúzió. Az ember saját kreálmánya önmaga megnyugtatására. A természetben nincs biztonság. Az ürge nem jön ki úgy a lyukból, hogy ne nézne körül. A gnú sem issza nyugodtan a vizet a krokodiloktól hemzsegő tóból. Csak mi emberek képzeljük azt, hogy az élet biztonságos.
Ez viszont nem azt jelenti, hogy mostantól minden nap félned kell, hogy történik valami veled vagy a szeretteiddel. Igen, bármikor történhet bármi, de nem élhetsz félelemben. Mert ha a biztonság illúziójától megszabadulsz, egyúttal megtanulod igazán értékelni az életet. Megérted, hogy mik a valóban fontos dolgok, nem fogsz többé halogatni, nem fogsz fölöslegesen veszekedni, és nem fogsz úgy élni, mintha örökké tartana földi pályafutásod.

2. A világ nem igazságos

Az előző gondolat egyenes következménye egy másik illúzió összeomlása. Mégpedig azon értelmetlen elvárásé, hogy a világ igazságos legyen hozzád. De miért is várod el, hogy az legyen?
Valahogy mindig csak szelektíven követeljük az igazságot. Amikor megeszel egy csirkét, ami néhány hónapig tartó életét egy szűk ketrecben töltötte (amit az EU szabvány így határoz meg: négyzetméterenként 34 kg-nyi élő csirke nevelhető), hogy aztán egy húsfeldolgozóban végezze, akkor nem követeled az élettől az igazságot. A tiltakozó vegetáriánusok figyelmét pedig ne kerülje el az a tény, hogy a növény is élőlény. Pontosabban az volt. De aki házat épít, vagy csak beköltözik egybe, az is rengeteg élőlényt pusztít el maga körül. Sőt, az összes hangyát sem tudod kikerülni a járdán vagy a fűben. Óvd a környezetedet és tisztelj minden élőlényt – én is ezt teszem. De ne hidd, hogy a világ igazságos!
Amikor hátrányban érezzük magunkat, elvárjuk, sőt követeljük az élettől, hogy igazságos legyen. Nem lesz az. Az evolúció lényege a folyamatos fejlődés: amelyik élőlény nem alkalmazkodik a folyamatosan változó körülményekhez, az elpusztul. Ilyen egyszerű. Amelyik faj nem képes fejlődni, az kihal. Az igazságosság ellentmond az evolúciónak, ezért hiába is keressük a természetben.
Ha az élet nem igazságos veled, teljesen fölösleges panaszkodnod. Alkalmazkodj!  Használd fel, ami történt és fejlődj általa!

3. Csodálatos az emberi agy

Az, hogy pont egy stroke formájában csapott meg a halál szele, nagyszerű lehetőséget kínált számomra, hogy jobban megértsem az emberi agy működését. Ott, ahol még a tudomány is csak tapogatózik, rengeteg új dolgot fedezhetünk fel nap mint nap. Az a tény, hogy az agy sérülés következtében elhalt részeinek funkcióit képes átvenni más terület, már önmagában csodálatos dolog.
De ami még ennél is sokkal csodálatosabb, az az, hogy milyen ereje van saját gondolatainknak. Az agyad önmagad leghatékonyabb segítője, vagy legfélelmetesebb ellensége. Csak rajtad áll, hogyan használod. Számos betegség kialakulásához hozzájárul a mentális gyengeség – a gondolataid erejével képes vagy lerombolni az egészségedet, lelki és fizikai értelemben egyaránt. És ugyanúgy a gondolataiddal képes vagy újra felépíteni és megőrizni azt.
A gyógyulás első és legfontosabb követelménye, hogy higgy benne. Ahogy az életben bármilyen győzelemé is. Ez a játék fejben dől el.

4. Az életedet csak te irányítod

Sokan várják a megoldást másoktól. És csak várnak, várnak, várnak… Néha bejön ez a stratégia, mert mi emberek valóban sok mindenben segítjük egymást, de ahogy a régi mondás is tartja, aki folyton mástól várja a vacsoráját, az gyakran alszik éhesen.
Az életed során folyamatosan érnek külső hatások. Gyakran nem te irányítod ezeket, csak megtörténnek veled, ha akarod, ha nem. De az, hogy mit kezdesz velük, kizárólag rajtad múlik. Várhatod, hogy valaki vagy valami majd megoldja helyetted a problémádat, reménykedhetsz, sőt, követelheted is a segítséget. Megteheted, ahogy sokan meg is teszik. De szerintem Te sem akarsz ilyen emberré válni.
A másik lehetőség, hogy kezedbe veszed a kormánykereket, haladsz előre az utadon, és vállalod a felelősséget mindenért, ami az életedben történik, akár jó, akár rossz dolog legyen az. Ha jó dolgok történnek, csináld tovább, amit csinálsz, ha pedig rosszak, akkor változtass! Vagy magadba zuhansz, vagy felhasználod a negatív tapasztalataidat, és folyamatosan fejlődsz általuk.  A te döntésed.
naplemente

5. Ha nincs belső tűz, nem jutsz messzire

Motiváció. Népszerű fogalom és keresett árucikk. Motiváció nélkül nincs győzelem – nem fogsz versenyt nyerni, nem fogsz karriert építeni, nem fogsz lefogyni, de még az ágyból felkelés is szenvedéssé válik. Motivációra folyamatosan szükségünk van, de valamit csak kevesen értenek meg: rengeteget számít, hogy mi a motiváció forrása.
Aki külső motivációra (barátok vagy a család noszogatására, kizárólag pénzre, felszínes célokra, stb.) építkezik, az egy ideig képes ugyan haladni előre, de amikor igazán kritikussá válik a helyzet, akkor hamar összeomlik a vára. Amikor igazán mélyre kerülsz, akkor szó szerint az életed múlik azon, hogy van-e belső motivációd, ég-e a belső tűz, ami továbblendít a küzdelemben.
Nekem soha nem volt problémám a motivációval. Megtaláltam, amit szeretek csinálni és azt csinálom. Soha nem kényszerből választottam magamnak elfoglaltságot; nem is lehet rám erőltetni semmit. Amikor padlóra kerültem, ennek köszönhettem, hogy fel tudtam állni. Akkor számított igazán, hogy külső vagy belső motivációra építettem-e a váramat. És Neked is eljön az idő, amikor számítani fog. Újra és újra.

6. Zárd ki, ami nem oda való!

Életem mélypontján azt éreztem, hogy rengeteg minden visszahúz. Nem tudok előbbre jutni, nem tudok közelebb kerülni a céljaimhoz, nem vagyok képes boldog lenni. Igen, a boldogság képesség. Idővel rájöttem, ahogy arra is, hogy mindaz, ami visszahúz, az én irányításom alatt van. Pontosabban ott lehet, ha elhatározom, hogy így legyen. És elhatároztam. Elhatároztam, hogy nem fogok fölösleges hülyeségeken bosszankodni, nem fogom idiótákra pazarolni az időmet, és kizárom az életemből az energiavámpírokat.
Sokkal egyszerűbbé válik az életed, és jóval hatékonyabban is tudsz haladni a céljaid felé, ha mindössze annyit teszel, hogy kitakarítod az életedből mindazt, ami nem oda való. És hidd el, ha körbenézel, rengeteg ilyen dolgot fogsz találni.

7. Ismerd meg az ellenségedet!

Méghozzá ha teheted, még a harc előtt. Ha nem, akkor viszont minél előbb tedd meg, mert csak így leszel képes legyőzni azt. Én nem tehettem meg előtte – váratlanul érkezett a stroke, az oka nem derült ki, és a lefolyása is minden embernél más. A fokozatos felépülés közben kiszámíthatatlan visszaesések jöttek, újabb és újabb mélypontok, vereségek és győzelmek. Rengeteg jogos és alaptalan félelem is volt bennem: újra előfordul-e, felépülök-e teljesen, mit szabad csinálnom és mit nem, korlátozza-e az életemet, ami történt. De elhatároztam, hogy nem vagyok hajlandó semmilyen félelemmel együtt élni.
A félelem ellenszere pedig a tudás. Minél jobban megismered a helyzetedet, minél többet olvasol, tanulsz, próbálkozol, tapasztalsz, annál hamarabb képes leszel megnyerni a csatát. Fokozatosan megszűnnek a félelmeid, és egyre közelebb jutsz a célodhoz, legyen az egy betegségből való felépülés, egy álmod megvalósítása, vagy egy boldog családi háttér kialakítása.

8. Kis lépésekkel előre

Sokáig azt gondoltam, hogy úgy tudok a legmesszebbre jutni, ha folyamatosan 100%-on járatom magam. Ez egy ideig működik is. Egészen addig, míg össze nem omlik a szervezeted. Ma már divattá vált, sőt, sokszor egyenesen elvárás, hogy elfoglalt legyél, folyamatosan pörögj, és jól működő fogaskerékként mindig tökéletesen teljesíts.
Ha viszont összeomlik az életed, akkor hamar megérted, hogy ez az állapot nem fenntartható. Aki igazán mélyre kerül, nem fog tudni egyetlen ugrással visszatérni. Igen, hozd ki magadból a legtöbbet, de ezt hosszú távon tedd. Ehhez pedig hozzátartozik, hogy tudjad, mikor mekkorát kell lépned egyszerre, és ne görcsölj azon, ha egyetlen próbálkozás után még nem éred el a célodat. Lesz olyan, hogy hatalmasat lépsz előre az életedben, de néha csak egészen kicsit fogsz tudni. A lényeg, hogy előrefelé haladj.
Közel sem teljes a lista – rengeteg mindent köszönhetek még a stroke-nak. Egy következő írásomban az emberi kapcsolatainkra vonatkozó legfontosabb leckéket osztom meg. Te mit tanultál életed legnagyobb válságának köszönhetően?

“Lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni.”

palimA következő gondolatok egy nagyszerű embertől, Biegelbauer Páltól származnak, aki életével, életszemléletével sok embert megérintett. Nagyszerű gondolkodó, kiváló tanító volt és ahogy lenni szokott, túl korán elment.

“Elfogadni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan, annyi, mint felismerni, hogy amit eddig korlátoknak tekintettem, nem azok, hanem ellenkezőleg szabadságom megélésének egyedüli eszközei.

Mert a szabadságom a legmélyebben rejtezik, semmi és senki el nem veheti tőlem.

Ami csak az enyém.

Csak nekünk, embereknek adatott meg a szabad döntés a létezés értelmének, az önárasztásnak megvalósítására vagy megtagadására. Míg rajtunk kívül minden létező válogatás nélkül, ingyen árasztja magát, mert van, addig mi, emberek ezt csak a szabad döntésünk révén valósíthatjuk meg.”

“A természetes életmód nemcsak a természet kínálta eszközök felhasználásában rejlik. A belső út perspektívájából nézve ennél sokkal több: valódi reformot kínál.

1_Green_Leave003

 A természet – valóság.

Egyszerűen – van.

Árad. Tanít.

Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép.

Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen,

ajándékként adni.

n

Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente, a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát.

Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni magát, nem tud nem áradni. Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját.

Hogy én is csak akkor kezdek “vanni”, létezni, ha adom magamat mint a kő, a virág, a fa, a naplemente, a Hold vagy a szellő.”

  • §

“Csak mi, szabadsággal áldott emberek tudunk úgy lenni, hogy nem vagyunk.

Mi tudjuk nem adni magunkat.

Ezért a mi önárasztásunk a Mindenséget megrendítő gyönyörű tett, teremtés.

A létezés lehetőségét valósággá tesszük.”

  • §

“Az életreform: megtalálni magunkban azt a csodát,

amelyet mindannyian a szívünkben hordunk.

Ez belülről hatja át lényünket,

és ragyogásával betölt minket és a Mindenséget.”

P1050656