Lépj ki a régi cipődből: A test kizsákmányolása és megbetegítése

Amit több millió ember naponta és egy életen át művel a testével, az nem más, mint égbekiáltó ostobaság. Annak ellenére, hogy az emberiség meglehetősen régóta él a Földön, csak halvány töredéke fogja fel, hogy valójában mi is a test, hogy hogyan működik, és hogy mire van szüksége ahhoz, hogy egy hosszú életen át egészséges, erős és szép maradjon, tehát kellemes élményt nyújtson annak, aki benne lakik.

Az orvosaink képesek ugyan a szívet és más szerveket átültetni, ők azonban a beteg testre koncentrálnak, és nem keresik a választ a következ kérdésekre:
Hogyan tudjuk egyszerű módszerekkel egészségesen tartani a testünket? Hogyan vagyunk képesek, mi
mindannyian, megszüntetni a betegség kiváltó okait?
Vagy:
Mit tehet, és mit kell tegyen egy ember annak érdekében, hogy kielégítő szellemi állapotban és egészségesen távozhasson el ebből a testből?

Ha megfigyeljük, hogyan bánunk a testünkkel, hamar rájövünk, hogy úgy kezeljük, mintha egy gépezet lenne. Használjuk, néhanapján „megolajozzuk” némi mozgással vagy sporttal, enni és inni adunk neki, és nagyjából ez minden.
Végignézzük, hogy a testünk harminc- vagy negyvenévnyi használat után egyre több apró hibát produkál, azután negyven- vagy ötvenévesen gyakran komolyabban megbetegszik, és „javításra szorul”.
Hatvan vagy hetvenévesen – ha valaki eljut odáig – már meglehetősen rossz állapotban van. A hatvanéves testek közül csak nagyon kevés képes arra, hogy könnyedén, jól és egyenesen járjon, gond nélkül felmenjen a lépcsőn, vagy hosszabb túrákat tegyen. 
Ezekre a dolgokra sok ötvenéves test sem képes.

Amíg nem jelentkeznek komolyabb panaszok, általában kevés figyelmet szentelünk a testünknek.

Amennyiben jelentkeznek, kezdetben tudomást sem veszünk róluk: „Hogy vagy?” „Köszönöm, megvagyok.”
Végszükség esetén lenyelünk néhány tablettát; napjainkban minden német átlagosan ezer tablettát eszik meg évente! Ha te egyet sem szoktál lenyelni, akkor más teszi meg helyetted.

Halálunkkor a testünk olyan mértékben fertőzött, hogy sokkal hosszabb idő alatt bomlik le, mint korábban. Döbbenetes, hogy ezt a
kémiailag fertőzött testet egyszerűen átadjuk az anyaföldnek, holott „veszélyes hulladéknak” számít, és így is kellene kezelni.

Ha a gyógyszerek már nem segítenek, befekszünk a kórházba, ahol a gyógyulás esélye meglehetősen csekély. Egy átlagos kórháznak még az illata is „beteg”.
A kórház gazdasági intézmény, amelyik abban érdekelt, hogy a beteg minél tovább időzzön a falai között, és ne távozzon el túl hamar saját otthonába, amelyet szeret, de legalábbis jól ismer.
A kórházban a sebészek állnak az orvosi hierarchia csúcsán. Ok zsebelik be a legtöbb elismerést, mert ők segítenek rajtunk a legtöbbet, habár nem a gyógyítással, hanem azzal, hogy eltávolítják a beteg és zavaró dolgokat.
A zavaró tényezőt egyszerűen kivágják, vagy egy pótszerrel helyettesítik, amennyiben sikerül megfelelő donort találniuk. Ennek semmi köze a gyógyításhoz, még akkor sem, ha az illető a műtét után tovább él.

Az átlagember átadja a beteg teste feletti irányítást a „fehérköpenyes istennek”, a „doktor úrnak”. Amikor az orvos megállapítja a diagnózist, azt az átlagember gondolkodás nélkül elfogadja, és abban a pillanatban valóban beteg lesz.

Skandalum, hogy az orvosok egyáltalán megengedik maguknak azt a kiváltságot, hogy egy elbizonytalanodott embernek olyasmiket mondjanak, mint „Még három hónapot adok magának”, vagy
Maximum egykét év”.

Egyre többen ismerik fel a következőket: az orvos diagnózisa váltja ki igazán a betegséget. A diagnózis által sok ember összetörik, és feladja.

Nem ítélem el az orvosokat, sem az orvostudományt, sem a gyógyszeripart. Közösen hoztuk létre őket, és ezáltal (egyelőre) nem is érdemlünk mást. Az „egészségügy” társadalmunk tudati állapotát tükrözi.

Azok, akik a boldogságuk és a saját hatalmuk feletti felelősséget másnak adják át, ne csodálkozzanak azon, hogy később gyengének és kiszolgáltatottnak fogják érezni magukat.

Abban sincs semmi meglepő, hogy mások gyakran visszaélnek ezzel a hatalommal, ezért a páciensek egyre betegebbek és kiszolgáltatottabbak lesznek.
Amikor kibújtunk édesanyánk hasából, legtöbbünk teste tökéletes és teljesen egészséges volt. Az a körülmény, hogy harminc, negyven vagy hetven év elteltével már nem az, nem feltétlenül írható kizárólag az öröklődés, a természeti terhelés, a vírusok, a sors vagy a karma rovására.

Arra kérlek, hogy állj meztelenül egy nagy tükör elé, és megfelel világítás mellett vizsgáld meg alaposan a testedet tíz percen keresztül. Figyelj oda a testeddel kapcsolatos gondolataidra és érzelmeidre. Ha odafigyelsz, talán észreveszed, amint belül felsóhajtasz: „Ó, Istenem!” Kérlek, érezd, hogy megtagadod és
elutasítod.

Istennek azonban semmi köze tested jelenlegi külleméhez és állapotához. Valamikor rád bízta. Amit most a tükörben látsz, az annak az eredménye, hogy te mit tettél az egykor szép, apró és erős testtel.
Képes vagy megnyílni annak a gondolatnak, hogy te magad alakítod a testedet minden egyes nap, hogy te hagyod megöregedni és megbetegedni, hogy te teszed gyengévé és visszataszítóvá?

Talán szereted ezt a testet?

Évszázadok óta számos tanító tanítja a test és a lélek közötti összefüggéseket – Ruediger Dahlke, Thorwald Dethlefsen – ért el kimagasló eredményeket, azonban napjainkban nagyon kevesen ismerik ezeket.

Legyen szó ízületi fájdalomról, vagy migrénről, légzési nehézségről vagy rákról, fülzúgásról vagy végtagi fájdalmakról, allergiáról vagy fogfájásról: A hétköznapi ember nem hajlandó tudomásul venni, hogy minden testi tünetet és betegséget tudat alatt maga idézett elő, holott valószínűleg nagyon rövid idő alatt – gyakran egy fél órás beszélgetés is elég – felismerné, hogy hogyan betegítette meg önmagát.

De ki akarja ezt felismerni?
Hiszen ennek a felismerésnek következményei lennének, és az illetőnek változtatnia kellene az életén.
Hogyan tesszük beteggé és öreggé a testünket?
A szellemünk által, konkrétan gondolatokon és érzelmeken keresztül, tehát az élethez, saját magunkhoz és a testünkhöz való általános hozzáállásunkon keresztül. Önmagában az a tény, hogy nem szeretjük a
testünket – nem tetszik nekünk úgy, ahogy van, nem nyitjuk meg neki a szívünket, ha fáj, vagy ha egyes testrészekben nyomás, feszültség, szűkösség, nehézség lép fel – elegendő ahhoz, hogy a test folyamatosan az összeomlás, a betegség és a korai halál irányába mozduljon el.

Meggyőződésem, hogy napjainkban a testünk több mint száz évig kitartana mellettünk egészségben, jó erőben és teljes szépségében. Nem egy továbbfejlesztett gyógyszer, hanem egy újfajta tudatosság, gondolkodás, érzés és hozzáállás segítségével, azáltal, hogy merőben másként viszonyulunk a testünkhöz.

A testünk állapotán keresztül mérhetjük fel a legjobban, hogy az emberiség tudata még mindig gyerekcipőben jár.
Egyrészt képesek vagyunk eljutni a Marsra, másrészt viszont elképzelésünk sincs, hogy mi okozza például a migrént és a hátfájást, és hogy miként lehetne – gyógyszerek vagy gyógytorna nélkül – megszüntetni azokat.
A hétköznapi embert ez (egyelőre) nem is érdekli. Öntudatlanul továbbra is a szenvedéssel teli élet mellett dönt, holott ez már szinte perverziónak számít.

Robert Betz

forrás: Holisztikus egészségmegőrzés

A furfangos delfin és az egészségipar

Ha másoktól várod, hogy elvégezzék a Te dolgodat, számolhatsz rá, hogy alaposan megkérik az árát. Letelt a száz év Csipkerózsika. Ébresztő!

Olvastam egy történetet egy delfinidomárról, aki egy hatalmas medencét delfinekkel akart megtisztíttatni a szeméttől. Betanította őket, hogy hozzanak oda hozzá a medencéből szemetet, és kapnak cserébe halat.

Az egyik delfin nagyon hatékony volt. Hozott egy kis darab papírt, megette a halat, eltűnt, de máris ott volt az újabb papírral. Az idomárnak már fogytán volt a hala, meg kíváncsi is volt a hatékonyság kulcsára, ezért utána nézett a dolognak. Kiderült, hogy volt a medencében egy nagy papírköteg, amit a delfin egyszerre is kihozhatott volna, de ennél Ő ravaszabb volt. Minden alkalommal letépett belőle egy kis darabot, és kérte a halat.

whale-featured1 

Nekem valahogy ilyen érzésem van az egészségiparral kapcsolatban, beleértve az orvostudományt is.

Rendre olvasok újabb és újabb áttörésekről a rákkutatásban, vagy egyéb területeken. Mind azzal kecsegtet, hogy karnyújtásnyira van egy-egy halálos, vagy krónikus betegség gyógyításának a megoldása. A betegek azonban továbbra is meghalnak a rákban, illetve két marékra szedik a drága gyógyszereket évtizedekig.

A táplálkozáskutatók is előállnak újabb és újabb elméletekkel, amikre iparágak épülnek. Később kiderül, hogy hamis, sokszor kifejezetten káros eredményre jutottak (pl. a margarin favorizálása), de akkor már ott van a kezükben az újabb tuti megoldás.
Ne egyél zsírt, ne egyél szénhidrátot, ne egyél húst… Bocsánat, de egyél! Viszont egyél táplálék kiegészítőt, amiben vitaminok, nyomelemek és antioxidánsok vannak, mert… és itt jön mindig egy tudományos kutatásokra hivatkozó hangzatos magyarázat. És persze egy termékcsalád, ami ugyan nem olcsó, de az egészséged minden pénzt megér, ugye?

getty_rm_photo_of_chemotherapy_iv

Az pl. köztudott, hogy az antioxidánsok mennyire egészségvédő hatásúak. Egy 18 milliárd dolláros üzletág épült rájuk. Holott, a pozitív hatásukról szóló ismertetők egy tudományos teórián alapulnak, amit a negyvenes évek végén állított fel egy kutatóorvos. Ezt a teóriát 2007-ben tudományos kutatás cáfolta meg sőt, kimutatta, hogy az antioxidánsok siettetik az öregedést, mivel a szervezetünk működésének az alapja az oxidáció. Az eltelt évek alatt azonban változatlanul fogynak az antioxidánsokat tartalmazó termékek, és az élelmiszerekben is vannak ilyen adalékok.

Azt mondják, „nem lehet felébreszteni azt, aki csak tetteti, hogy alszik”.

Nekem az a határozott meggyőződésem, hogy az orvostudomány és az egészségipar pontosan ez a kategória. A Germán Gyógytudomány már 1981-ben bebizonyította, hogy a betegségek kétszakaszú folyamatok, amik az evolúció során alakultak ki egy-egy biológiai válsághelyzet megoldására, és azóta is egy-egy válsághelyzet érzete indítja be őket. A gyógyulás kulcsa pedig a válsághelyzet lelki vagy fizikai megoldása. Ezután a test magától meggyógyul, ami tünetekkel jár (ezek a gyulladásos állapotok), de a tüneteknek is értelme van… Ha az egészségügy ezeken az alapokon működne, a rákbetegeknek pl. 80%-a művi orvosi beavatkozás és gyógyszeres terápia nélkül meggyógyulna. A megmaradt 20% nagy része is megmenthető lenne megfelelő orvosi beavatkozással.

A témáról benyújtott a felfedező, Dr. Ryke Geerd Hamer, egy precíz és bizonyító erejű habilitációs anyagot a Tübingeni egyetemre. Ehhez képest azt látom, hogy amellett, hogy e felfedezésnek nyomai sem látszanak a gyógyítási gyakorlatban, az orvosi kutatások gondosan kerülnek minden olyan irányvonalat, ami elvezethetne ugyanehhez a felismeréshez. Vagyis ahhoz, hogy a testünk tökéletes gépezet, egy tökéletes biológiai vezérlőegységgel, az aggyal, ami precízen kézben tartja a testben zajló folyamatokat. Mivel az agy minden pillanatban a túlélésünkért dolgozik, nincs más dolgunk, mint megőrizni, vagy helyreállítani lelki egyensúlyunkat, mert az agy, háborgó lelkünkre reagál akkor, amikor egy-egy vészhelyzet-kezelő „betegséget” elindít a testünkben.

Az orvostudomány szisztematikusan szervi vagy sejtszinten kutakodik, és a fenti értelmes folyamatokba próbál belekontárkodni. Ez azonban gyakran olyan beavatkozást jelent, mintha egy háborús helyzetet úgy akarnánk megoldani, hogy agyonütjük a riadót fújó kürtöst, vagy könnygázt vetünk be a haza megvédésére induló hadsereg ellen. Esetleg szétbombázzuk saját első lépcsős alakulatainkat, aztán csodálkozunk, hogy a második lépcsős alakulatok is aktivizálják magukat, majd a civilek is fegyvert fognak. Így aztán szép lassan az egész nemzetet kiirthatjuk, hogy béke legyen…

Holott azt kellene megnézni, mi okozza a veszélyérzetet! És akkor, ha csak vaklárma, lefújatni a riadót. Ha nem az, akkor pedig megengedni a hadseregnek, hogy tegye a dolgát, és lehetőség szerint támogatni. A Germán Gyógytudomány éppen ezt teszi.

Ezzel szemben az alkalmazott gyógyítás és az egészségipar úgy viselkedik, mint a furfangos delfin. Álmegoldásokkal jön elő, és kicsikarja belőlünk az összes halat. Amíg hagyjuk…

Szerencsére, akinek elege van ebből, már módjában áll megismerni a Germán Gyógytudományt, és tudatosabban viszonyulni saját és családtagjai betegségeihez.

Oly sokan hisznek benne, hogy az univerzum a javunkat akarja, támogat bennünket. Higgyük már el, hogy ez a saját testünkre hatványozottan érvényes! Az agyunk nem tesz mást, mint éberen figyeli lelkünk és a külvilág minden rezdülését, és az evolúciós tapasztalatok alapján az optimális folyamatokat indítja el a túlélésünk érdekében.

Végh Sándor: Rajtunk múlik

Egy orvos aki szembeszállt a gyógyszeriparral

Mindig voltak és lesznek orvosok, akik használják a józan eszüket és nem vesznek mindent készpénznek, amit megtanítottak nekik az egyetemen, hanem saját megfigyeléseket és kutatásokat végeznek.

Egy iráni születésű orvos Dr. Fereydoon Batmanghelidj szembeszállt a gyógyszeripari elnyomással, mert elszakadt az egyetemi tananyagoktól és áttörő felfedezéseket tett a víz emberi testben betöltött szerepével kapcsoltban.

Jó, jó mondhatnánk, mindenki tudja, hogy vizet kell inni. Nincsen ebben semmi új. De azt tudja-e mindenki, hogy a víz gyógyír a következő betegségekre: fejfájás, testi fájdalom, szívrendszeri és vérnyomás problémák, reumatikus panaszok, túlsúly, asztma, tüdőbetegségek, különféle gyulladásos folyamatok, vese- és vizelési betegségek, anyagcsere- és emésztési zavarok, aranyér, cukorbetegség, székrekedés, mindenfajta szembetegség, daganatok, menstruációs rendellenesség, orr, fül, gége betegségek, AIDS és rák.

Dr. Fereydoon Batmanghelidj hihetetlen története úgy kezdődött, hogy az 1979-es iráni forradalom alatt, mint politikai foglyot majd három évre börtönben zárták. Itt volt alkalma fedezni a víz gyógyító erejét. Mivel a börtönben semmilyen gyógyszer nem állt rendelkezésére, egy rabtársát úgy gyógyította ki gyomorfekélyéből, hogy csupán vízzel itatta.  A rab fájdalmai 8 perc alatt megszűntek, utána a doktor három óránként két pohár vízzel itatta, így a fájdalmai nem jelentkeztek újra. Dr. Batmanghelidj ezen felfedezésen felbuzdulva további 3000 rabot kezelt ki gyomorfekélyéből csupán kellő mennyiségű víz bevitelével.  A börtönben töltött évei alatt és szabadulása után is évtizedekig intenzív kutatást végzett, hogy megismerje a víz megelőző és gyógyító hatását különböző fájdalmas és degeneratív betegségekre. Fő felfedése összegezve az, hogy a fájdalom a kiszáradás jele, amit testünk küld és a fájdalom minden esetben, kivétel nélkül kezelhető vízzel.

Amikor orvosi körökben Dr. Fereydoon Batmanghelidj elkezdte terjeszteni felfedezését, azt vette észre, hogy a szakma nem nyitott rá, írásai, előadásai nem jelennek meg és nem jutnak el a nagyközönséghez az orvostársadalmon keresztül. Ekkor döbbent rá, hogy azmarketing-professionnel-dossier-sante orvostudomány felsőbb körei eladták magukat a gyógyszergyáraknak. Így más fegyvere nem maradt, könyvet írt és a nyilvánosság elé lépett. Éles kritikával illette a mai orvostudományt és gyógyszeripart, amiért az emberektől el akarják titkolni ezeket a létfontosságú információkat. Konkrétan a gyógyszeripart terroristáknak nevezi és kollegáit, akik feleslegesen gyógyszereket írnak fel gondatlanságból elkövetett bűncselekménnyel vádolja. Elég éles szavak. Jöjjenek most Dr. Fereydoon Batmanghelidj idézett szavai:

Részletek Dr. Fereydoon Batmanghelidj M.D. előadásából — Állami Egészségügyi Fórum, Washington D.C., 2003. március 28-30.

(A rendkívül hosszú előadás idézéséből kihagytuk a tudományos magyarázatokat, amit csak az ért, aki elvégezte az orvosit, mert tele van szakszavakkal. Akit érdekel, olvassa el a teljes angol előadás átiratot.)

„Amit nekünk, orvosoknak az orvostudományi iskolákban tanítanak, egy alapvetően rossz tudományos feltevésen alapszik. Az orvostudomány sok hibás feltevésen alapszik. A 20. század tudománya hibás, az emberi testről alkotott tudás »sötét kora«. A 20. század orvostudománya, hogy »tudományosnak« tűnjön, sok mindent megmagyarázott és megbélyegzett, könyveket írt, még több könyvet az emberi testről, a betegségekről, de minden, amit leírtak, nem volt más, mint az »ismeretlen etiológia* betegsége«. Megmagyarázták őket, de senki sem tudta, hogyan alakulnak ki.

* Etiológia a dolgok ok-okozati összefüggéseinek tanulmányozását jelenti.

Később elkezdték a vírusokat hibáztatni, majd a pácienst okolni, mondván ez »genetikai«. Így, az orvosi társadalom, hogy leplezze az emberi szervezetről alkotott tudásának hiányát, bélyegeket hozott létre és a személyt kezdte okolni. Ez volt a 20. század orvostudománya. Az én felfedezéseim eredményei, amik tisztázzák, hogy az emberi test, vagy bármilyen élő anyag a víz jelenléte által szabályozott, egy paradigmaváltás* az emberi test megértésének egyetértett oldaláról az emberi test megértésének megoldást kínáló oldalára.”

* Paradigmaváltás jelentése: korszerűtlenné vált tudományos szemléletmód gyökeres megváltozása.

„…Így a 21. századi gyógyászatban az új igazság, hogy a fájdalmas és degeneratív betegségek elsődleges oka, beleértve a rákot és az AIDS-et is a dehidratáció. Tévútra mentünk az orvostudományban és nem ismertük a hisztamin* szerepét az emberi testben, át kell formálnunk a Water_MineralWater_Wikimediamegértésünket, mert most már ismerjük a megoldást sok olyan beteg állapothoz, amiket anti-hisztaminokkal** kezelnek, és ez a megoldás a víz.”

* A hisztamin az élő szervezetben jelen lévő természetes anyag, mely részben a szervezetben termelődik, részben pedig élelmiszerekkel kerül be. A sejtekből felszabadulva gyulladásos (pl. asztmás vagy szénanáthás) reakcióhoz vezethet. Dr. Batmanghelidj forradalmasította a hisztaminról alkotott elképzeléseket, felfedezései szerint ugyanis ez az az anyag a testben, ami az idegrendszeren keresztül, a legfőbb felelőse a test vízszabályozásának.

** Az anti-hisztamin a hisztamin hatását gátló anyag. Gyógyszerként használatos például allergiák, túlérzékenységi reakciók kezelésében.

„A víz domináns és életbevágó szerepét az egészségben és a jólétben az orvosi és tudományos körök ignorálják és ezáltal lehetővé tették a gyógyszeriparnak, hogy rászedjék a társadalmat. De, amit ez az iparág megtett a pénzügyi nyereségért, megfelel egyfajta terrorizmusnak, mert terrorizálják az embereket a taktikájukkal, miszerint félelmet ébresztenek a tv-n és a médián keresztül és ráveszik az embereket, hogy orvoshoz menjenek és gyógyszerek felírását követeljék. Egyik ilyen például az asztma. Az   asztma a dehidratáció állapota és az egyik hirdetés, amit mostanában látok mindenütt, ezt mondja: »Az életnek kellene elvennie a lélegzetedet, nem az asztmának.«”

„Ne hallgass arra, amit az orvosok mondanak, az orvosok nem tudják mi a baja a testednek, és sajnos az orvosok, akik benne vannak a fő folyásban, biztosan nem tudják. Én sem tudtam, 22 évet kellett eltöltenem kutatással, hogy eljussak a megértésnek erre a fokára.”

„Azok, akik az egészségügyi rendszerben úgy döntenek, hogy ignorálják ezt az információt és folytatják a gyógyszerek használatát olyan esetek kezelésére, amiket alapvetően a dehidratáció és ásványianyag hiány okoz, a gondatlanságból elkövetett bűncselekmény vádjának vannak kitéve.”

„…ma egy »betegápoló« rendszerünk van, ahol az emberek egyre betegebbé és betegebbé Lung-Cancer-Chemotherapy1válnak, és ahol a receptre felírt gyógyszerek csak az USA-ban 150 000-200 000 embert ölnek meg évente, – nem »orvosi hiba«, hanem a felírt recept a hibás – pedig pontosan betartották az orvos utasításait. Minimum 200 000 ember hal meg minden évben. Két millió ember lesz betegebb Amerikában a receptre felírt gyógyszerek által, mert az orvosi társadalom soha nem értette meg a dehidratációt és a dehidratációt orvossággal kezelték.”

„Hogyan mutatja meg magát a dehidratáció? Négy fő módja van: érzékelések, víz adagolási programok, a test vízért való krízis kiáltásai és betegségek szövődményei. És tudd, hogy egy betegség szövődménye lehet a halál is. Szomjúságérzet, fáradság érzet, akkor is, ha nem dolgoztuk magunkat halálra aznap, az első dolog, amit érzel, ha felkelsz reggel, amikor úgy érzed nincs kedved kiszállni az ágyból, mind azért van, mert dehidratált vagy. Ilyenkor jobban teszed, ha azonnal megiszol egy kis vizet. Nyolc óra alvás alatt megtagadtad az agyadtól az energiát, a hidroelektromosságot*, és a dehidratáció miatt fáradtnak érzed magad. A víz, mint egy »jó arcon csapás«, 3-5 percen belül kiránt az ágyból. Felhevültség, ingerlékenység, nyugtalanság, levertség, depresszió, alkalmatlanság érzése, nehéz fej, sóvárgás, tériszony, mind a dehidratáció komplikációja. A depresszió biztosan a dehidratáció egyik jele.”

* Hidroelektromosságnak a víz segítségével nyert elektromosságot nevezik. Az agy 80%-a víz és 25 milliárd idegsejtből áll, amelyek egy kiterjedt elektromos hálózatot alkotnak.

„A test aszályprogramja: a szervezet igazi szomjazásának jele az asztma, allergiák, magas vérnyomás, idős kori cukorbetegség és az autoimmun betegségek. Ezeket mind a dehidratáció hozza létre.”

„…Tehát a víz egy ismeretlen tényező, amit Isten megmutatott az emberiségnek gondterhelt és ínséges időkben, amikor a gyógyszeripar rabszolgái és az orvostársadalombeli kollégáim nemtörődömségének viz-1áldozatai vagyunk. A kezelési eljárás nagyon egyszerű: először állítsd meg a dehidratációt. Szükséged van vízre rendszeresem, szükséged van sóra rendszeresen. Szükséged van a napi mozgásra, mert az agyad kémiai működése attól függ, hogyan mozgatod az izmaidat.”

”…A vízre az étel előtt van szükséged. Az első dolog legyen reggel, ha felébredsz, hogy igyál két pohár vizet, hogy  megszüntesd az éjszakai dehidratációt. Aztán vízre van szükséged fél órával étkezés előtt, mert, ha szeretnéd megemészteni az ételt, akkor jobb, ha megadod neki a vizet még előtte. Szükséged van egy pohár vízre két és fél órával étkezés után is, hogy befejezd az emésztési folyamatokat és hidratáld a területeket, amik vizet veszítettek a keringés miatt. Miden negyed liter vízhez szükséged van egy negyed teáskanálnyi sóra, és szükséged van még más ásványi anyagokra is, hogy szabályozni tudd azt a vízmennyiséget, ami a sejtek belsejében tárolódik.”

„…Erről az információról szónokolni kell, szájról szájra kell terjeszteni, mindenféle formában, ahogy csak lehetséges, mert nincs más mód arra, hogy megtörjük a gyógyszeripar a társadalom nyakán és torkán tartott szorítását. Elkezdtem egy ügyvéddel tárgyalni arról, hogy eljárást indítsunk az FDA* ellen, mert úgy hiszem az FDA hanyag volt a közönség informálásával kapcsolatban és teret adott a gyógyszeripar módszereinek, hogy a dehidratációt gyógyszerekkel kezeljék, és úgy vélem, hogy az ezzel okozott kár sok gyermeknek hoz kényelmetlenséget és elhúzódó problémákat. Tizenöt millió asztmás gyermek van Amerikában…”

* Food And Drug Administration, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet, a hatóság, ami többek között a gyógyszerek és élelmiszerek engedélyezésért felelős.

„…Osszátok meg Isten ezen áldását másokkal, és szálljatok szembe a jelenlegi egészségügyi rendszerrel és azokkal, akik még nem tudják, hogy a krónikus dehidratáció a legtöbb degeneratív betegség gyökere az emberi szervezetben.”

Ghislanie Lanctot: Az egészségügyi ellátási biznisz cégfilozófiája

MdNemrég, egy különféle szakterületeket képviselő, Kanada különböző részeiről érkezett 40 üzletember és üzletasszony részvételével tartott megbeszélésen az egyik résztvevő közönyösen ejtette ki a szavakat: “mi, a nyersanyag”, általánosságban utalva az emberekre. Amint a szavak elhagyták a száját, a teremben lévők fele felhördült, amiért valaki “nyersanyagnak” nevezte őket. A társaság másik fele erre megkérdezte, hogy mi bosszantotta őket. A nő ezek után folytatta az iparvállalati filozófia részletes kifejtését, és teljesen természetesnek találta, hogy az embereket nyersanyagnak tekintse.

Az iparvállalati filozófiában a “NYERSANYAG” szó mindenre értelmezhető, amit a maximális profit érdekében ki lehet zsákmányolni. Ez magában foglalja az embereket, az egészségüket, szerveiket, vérüket, életüket, stb. Semmit sem kímélnek, nincsenek határok.

A szervkereskedelem nagyon jövedelmező iparág néhány országban. Mexikóban állítólag teljesen egészséges gyerekek szemét távolitják el, hogy eladják az USA-ban, s ebben a hatóságok hallgatólagos bünrészességet vállalnak.

Ghislaine_Lanct_tA vérkereskedelem szintén jövedelmező üzlet. A hatóságok nem haboznak engedélyezni a fertőzött vér használatát azért, hogy védjék az üzlet pénzügyi érdekeit. Mi több, ezeket az üzletembereket is védik, és velünk, a nagyközönséggel fizettetik meg a kártalanítás költségeit. Azokat a költségeket, amiket teljes mértékben a felelősöknek kellene viselniük, azoknak, akik a csalásból hasznot húztak.

A MINDENT SZABAD “IPARVÁLLALATI FILOZÓFIÁJA”

Ez a filozófia kiterjed az iskolákra, főiskolákra, egyetemekre, ahol úgy tanítják, mint egy vallást. Hősöket csinálunk azokból az emberekből, akik sikert értek el e filozófia által. A sikertörténetek mindanyiunkat izgalomba hoznak, és reményt adnak, hátha mi is olyanná válhatunk, mint ők. Jó amerikai módra, az establishment képes fenntartani az uralmát és folytatni a kizsákmányolást a profit érdekében.

Ez még a kórházakra is kiterjed. Miért látnak “szívesen” bizonyos betegségeket a kórházakban? Mert pénzt hoznak. Másokat viszont éppen visszautasítanak. Mert azok nem hoznak pénzt. Elég csak a jövedelmezőség ismérveit ráhúznunk a kórházakra, hogy meghatározhassuk, melyik betegséget kezelik, s melyiket nem. Kit kezelnek, s kit nem.

Ha már a jövedelmezőségről beszélünk, mindegy, hogy milyen területen, ez nem jelent mást, mint hogy a profitot az ügyfél szükségletei elé rangsoroljuk. Az egészségügyben ez a többség egészségének feláldozását jelenti a kiválasztott kisebbség zsebének kibélelése érdekében.

“Az állampolgárok egészsége egy ofyan áru, amelyet meg lehet venni, majd eladni.” – Francois Mitterand

ÁLLAMI MONOPÓLIUM = MAGÁN MONOPÓLIUM

A “JÓ ÜZLET” NÉHÁNY PÉLDÁJA

1. Elhízás
Mint tudjuk, az elhízás többnyire egy mögöttes érzelmi probléma eredménye. De az elhízás kifizetődő. Óriási pénzösszegeket eredményez az iparnak. Alárendeltség állapotában tartani az embereket, és éreztetni velük, hogy abnormálisak és bűnösek – nos, ez jó üzlet.

2. MeddőségMafia 02
Ez nagy részben a vizekben, a levegőben és az elfogyasztott ételekben lévő szennyezés következménye, de ez a szennyezés pénzt hoz az iparnak. Ezért nem nyúlnak hozzá. Mi több, a meddőség kaput nyit egy másik jövedelmező üzlet előtt. A lombikban történő megtermékenyítés előtt.

3. Mellrák
A rák a reménytelenség és a tehetetlenség érzésének eredménye. A hatóságok mégis mindenhol azt hirdetik, hogy minden harmadik… negyedik… kilencedik nőnek mellrákja lesz. Folyamatosan ezt vésik az elménkbe, így az ténylegesen be is fog következni. Emellett a mammográfiát is erőltetik, ami felkelti a ráktól való félelmet, és ki is váltja azt. Ami bizony jó üzlet.

4. Koleszterin
Ez nem betegség. Csak egy szám. Egy olyan szám, ami pirulákat ad el nekünk, amik megbetegítenek, ami aztán még több pirulát ad el nekünk.

5. Depresszió
Ez egy normális állapot fejlődésünkben. Egy völgy két hegy között. Depressziósnak lenni annyi, mint lefelé haladni a lejtön; leltározni, mielőtt megmászunk egy másik csúcsot. Ahhoz, hogy kimásszunk belőle, legkevésbé gyógyszerekre van szükség. A gyógyszer a völgyben tartja az embert, drog-függőségben. Bombaüzlet.

Minél inkább a rendszer érdekében áll valami, annál kevésbé áll a mi érdekünkben. Minél inkább javasolnak valamit a hatóságok, annál nagyobb veszélyben van az egészségünk.

Olyan korban élünk, amelyben szemtanúi lehetünk tudatossági szintünk átalakulásának, ami bizarr fizikai és viselkedésbeli jelenségekkel járhat. Ezek a jelenségek tudományos szempontból gyakran megmagyarazhatatlanok. De nem kell aggódni. Éld át őket. És mindenek előtt hagyd abba a pirulák és drogok szedését, amik zombikká változtatnak bennünket.

Ghislaine_Lanct_0

AZ “IPARVÁLLALATI FILOZÓFIA” KONTRA JÓZAN ÉSZ

Az iparvállalati filozófiát az iskolában tanuljuk. Ez egy gondolkodásmód, amit a hatóságok ültetnek belénk. Ez külső hatalom.

A józan észt nem az iskolában tanuljuk. Ellenkezőleg, a józan észt ott elnyomják. A józan ész a lelkiismeretünk, ami megmondja, hogy összhangban vagyunk-e magunkkal, vagy sem. Ez a mi belső hatalmunk, ami megnyilvánul. Ez velünk született.
MINÉL TOVÁBB JÁRUNK ISKOLÁBA, ANNÁL KEVESEBB A JÓZAN ESZÜNK.
IPARVÁLLALATI FILOZÓFIA                    JÓZAN-ÉSZ
Szemben áll a természettel                   Természetes                                 Szerzett                                  Velünk született                           Racionális                                  Érzékelt                             Hatóságilag belénk nevelt                  A lelkiismeretünk diktálja                Külső hatalom                              Belső hatalom
Intézményesített REND(ELLENESSÉG)      Természetes REND

Ha újra fel akarod fedezni a józan eszedet, felejtsd el az értelmedet, és hallgass a szivedre, ahogy gyermekként is tetted. Bízz önmagádban. Isteni lény vagy.