Megváltottalak…

George Thomas plébános volt New England-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian várta, mi fog itt történni. A plébános elkezdte a prédikációt:

,,Amikor tegnap végigmentem a Főutcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem:

– Na, mit viszel magaddal?

– Csak ezt a három vacak madarat – felelte.

– Aztán mit akarsz csinálni velük? – kérdezősködtem.

– Hazaviszem őket és szórakozom velük – felelte. – Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.

– De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?

– Ó, van otthon két macskánk – mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük.

Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:

– Fiam, mennyit kérsz a madarakért?

– Nem kellenek magának azok a madarak, atya. Hiszen azok csak vacak szürke mezei madarak Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek.

– Mennyit akarsz értük? – kérdeztem ismét. A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre és egy pillanat alatt eltűnt. Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.”

Miután Thomas plébános elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik történetbe kezdett:

,,Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. A Sátán épp az Édenkertből jött és büszkén dicsekedett:

– Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!

– Mit fogsz csinálni velük? – kérdezte Jézus.

– Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel és öljék egymást. Nagyon fogom élvezni – mondta a Sátán.

– Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból?

– Megölöm őket! – felelte a Sátán.

– Mennyit kérsz értük? – érdeklõdött tovább Jézus.

– Nem kellenek neked azokaz emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Nem kellenek ők neked!

– Mennyit kérsz? – kérdezte újból Jézus.

A Sátán végignézett Jézuson és megvető gúnnyal mondta:

– A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet!

Jézus így szólt: – Megegyeztünk! – aztán kifizette az árat…”

Ezzel George Thomas plébános fogta a madárkalitkát és lement a szószékről.

Forrás: Marana Tha 2004. március

Szepes Mária -– Gondolatok

Szepes Mária

A barátaimmal minden halálkor születésnapot tartunk. Megünnepeljük, hogy egy könnyebb, egy másik dimenzióba lépett át szerettünk. Ezáltal ok is könnyebben viszonyulnak az elmúláshoz. Ez a mostani létünk csak egy jelmez, amit levesz az ember. Nem ismerek egyetlen színészt sem, aki levetvén Lear király jelmezét, megsiratta volna azt.
Nem.
Felveszi civil ruháját és megy tovább. (az ember, akármilyen nagyszerű, mulandó élményben részesül, átutazóként éli át. Amit megcsodál, száguldó dimenzióvonat ablakából figyeli. Amit kíván és kiharcol magának, kölcsönkapja, és pillanatok alatt visszaveszik tőle Pedig érzi: valahol, képzelete határtalan kiterjedéseiben a végtelen öröm tengere zúg, s benne folytatja csillagéletét a világmindenség valamennyi csillaga. – Angyalok éneke)

Minden útvesztő nyitott befelé és felfelé.
Nem biztos, hogy amikor úgy képzeljük, hogy ébren vagyunk, akkor vagyunk ébren és álmunkban vagyunk kábultak, lehet, hogy fordítva van, ahogy az ősnépek hitték, és az ausztrálok ma is, mert álmainkban élnek a halottaink, beszélünk velük, szép tájakon járunk és egyszer csak rájövünk, hogy tudunk repülni – igazi tudásunk birtokában akkor vagyunk. Ha az ember meg akarja érteni saját életét és a világot, akkor azt ajánlom, próbálják úgy fejteni a nappalaikat, mint az álmaikat.
Miért születtem oda, ahova születtem, miért ez a szülőm, miért ez a munkám, miért ezek a barátaim?
Egy csomó dolgot úgy fejtsek meg, mintha egy álmot fejtenék. (minden kalitka tárva-nyitva áll fölfelé. Ökleidet ne zúzd tehát véresre a falak döngetésével! Repülj ki zárlatodból a felső kijáraton át a benned élő Lélekmadár szárnyaival! – A tarot bölcsessége)

Mindenki tehet olyasmit, ami nem én-görcs, amit valakiért tesz.
Egy ember soha nem magányos, ha hajlandó a másikról beszélni.
Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsit többet adni. (Az ember összefügg a mindenséggel és benne minden élőlénnyel. Ha szabadulni akarsz, univerzális kötéseket kell kioldania. S a legerősebb kötődések bennünk a világhoz és emberekhez való relációk. Ezért lehet mások problémájának kibogozásán, mások ügyeinek megoldásán keresztül saját problémáink megfejtéséhez hozzájutni. – A mindennapi élet mágiája)

Indulatok villámai fenyegetnek otthonodban vagy munkahelyeden? Ne harcolj ellenük! Ne szegezz nekik éles, fémhegyű fegyvert, mert akkor villámhárítóvá alakulsz át, amely magához vonzza a mélységi elektromosságot. Vonulj vissza a belső Templom biztos menedékébe. Ott nem eshet semmi bántódásod.

Salamon beavató meséi

Esther és Jerry Hicks
Salamon beavató meséi (I.)

Mandala – Véda Könyvkiadó
Budakeszi, 2007

A könyv egy iskoláskorú kislányról és egy hatalmas bagolyról szól.

A nevéhez híven a madár nagyon bölcs és elkezdi tanítani a kislányt. Az élet hirtelen jött valóságától megriadt Sara félelmeit Salamon, a varázserejű, tudós bagoly oszlatja el. A kiszámíthatatlan földi jelenségek, melyek eddig szörnyűséges tragédiáknak tűntek, most új, gyönyörű, és érthető megvilágítást kapnak. Salamon tanítása nyomán, Sara kinyíló lelki értelme és szíve felfedezi a mindent átható, mindent átölelő lelki energia gondoskodó szeretetét. Még az érzékeny, intelligens gyerekek is csupán többnyire elbűvölők, kellemesen eredetiek a mi felnőtt szemünkben, amikor álmaikat, gyöngéd kis világukat, szívük történetét ártatlan egyszerűséggel elénk tárják. Hol vagyunk már a meséktől, a gyerekkortól? Pedig ha meghallunk egy gyermeket, vagy ezt a “felnőtteknek el sem mondhatom mesét”, rádöbbenünk, a gyermek még közel él ahhoz, aki útnak indította, s képes olyan szelíd, érzékeny híreket hozni Róla, miáltal nyomban megértjük mi felnőttek, miért is baj az, ha nem leszünk olyanok, mint a gyerekek.

A szerkesztő reménye, hogy a gyermek-olvasó megtudja, amit keres, az tényleg létezik, mi gondterhelt, annyi mindenért felelős felnőttek pedig ismét átélhetjük: a gyermek ajándék, Isten üzenete.

Kedvcsináló részlet a könyvből:

– Bárcsak én is tudnék repülni, mint te, Salamon!
– Miért? Miért szeretnél repülni?
– Ó, ha tudnád milyen unalmas mindig itt a földön sétálni. Annyira lassú! Egy örökkévalóság, míg odaérsz valahova, és nem is láthatsz semmit. Nagyon vacak dolog állandóan itt lenn, idelenn a földön. Unalmas.
– Úgy tűnik, nem igazán a kérdésemre válaszoltál.
– De igen. Elmondtam: azért akarok repülni, mert…
– Mert nem szeretsz sétálgatni az unalmas földön. Látod, nem mondtad el, hogy miért szeretnél repülni. Azt mondtad el, hogy miért nem szeretsz – nem-repülni.
– Miért, van különbség?
– Igen! Óriási a különbség. Gondold át még egyszer!
Kicsit meglepődve Salamon legújabb szőrszálhasogató kérésén, újra megpróbálta.
– Szóval. Azért szeretnék repülni, mert gyalogolni nem érdekes, és sokáig tart itt a földön eljutni valahová.
– Sara, nem veszed észre, hogy megint inkább arról beszélsz, amit nem akarsz, és hogy miért nem akarod azt, amit nem akarsz!? Próbáld újra!
– Na jól van. Azért akarok repülni, mert… Salamon, nem értem mit akarsz tőlem! Mit mondjak?
– Azt szeretném, hogy azt mondd meg, hogy miért akarsz repülni.
– Repülni akarok! – kiáltotta Sara türelmetlenül, a madár értetlenségén felháborodva.
– Jó. Most azt mondd el, hogy miért akarsz repülni! Milyen is lenne az? Tedd valóságossá! Írd le nekem, milyen érzés repülni! Ne arról beszélj, hogy milyen ott lenn a földön, vagy milyen nem-repülni! Arról beszélj, milyen a repülés!
Végre kezdte kapizsgálni a dolgot. Becsukta szemét, és elkezdett beszélni.
– Repüléskor szabadnak érzed magad, olyan mintha vízen lebegnél, csak sokkal gyorsabb…
– Mondd el, mit látsz, amikor repülsz!
– Látom az egész várost messze lenn. Látom a Fő utcát, az autókat és az embereket hangyaként mászni. Látom a folyót. Látom az iskolát.
– Milyen érzés repülni? Meséld el nekem, mit érzel, amikor repülsz!
Elgondolkodott, és még mindig csukott szemmel úgy tett, mintha repülne.
– Csuda jó érzés. Annyira csodálatos érzésnek kell lennie. Gyorsan suhanok, mint a szél. Szabadnak érzem magam. Annyira jó!
Sara immár teljesen beleélte magát a gondolatba. És akkor hirtelen ugyanazzal az intenzitással, amit nap, mint nap látott, amikor Salamon felszállt a levegőbe, valamilyen lélegzetelállító huss-t érzett belül. Úgy érezte egy pillanatra, hogy a teste száz kilót nyom, aztán szinte azonnal, mintha súlytalan lenne. És ekkor felemelkedett a levegőbe.
– Salamon – sikította megmámorosodva – nézz ide, repülök!
Salamon együtt repült vele, együtt hasították a levegőt, magasan a városka felett. A szülővárosa felett, ahol ismert minden követ. De most olyan nézőpontból fedezte fel a világot, amiről eddig nem is álmodott, hogy lehetséges.
– Pompás! Ez fantasztikus!
Salamon mosolygott és élvezte a kislány rendkívüli lelkesedését.
– Hová megyünk?
– Ahová csak akarsz.
– Nézd! – tört ki Sara, lenézve csendes kicsi városára.
Még sose látta ilyen szépnek. Egyszer már látta felülről a várost, amikor a nagybátyja repülőn felvitte őt és családját a levegőbe. De akkor nem látott sokat. A repülő ablaka túl magasan volt, és akárhányszor feltérdelt, hogy kilásson, az apja mindig rászólt, hogy üljön vissza és kapcsolja be a biztonsági övét. Akkor nem sok öröme volt a repülésben.
De ez egészen más érzés volt. Mindent látott. Minden utcát és minden egyes épületet. Látta a sok kis üzletet a Fő utcán… Hoyt zöldségesét, Peterson gyógyszerárudáját, a postát… Látta a kis folyót kanyarogni a városon keresztül. Néhány autó araszolt az úton és egy maroknyi ember sétálgatott.
– Salamon, ez a legcsodálatosabb dolog, ami egész életemben történt velem! Gyerünk az iskolámhoz! – megmutatom, hol töltöm a napja… – Sara hangja elfulladt, ahogy iskolája felé irányította röptét.
– Egész másképp néz ki innen fentről! – kiáltotta meglepődve, azon hogy milyen nagy az épület. A tető mintha az örökkévalóságig tartott volna.
– Lejjebb mehetünk, vagy itt kell fönt maradnunk? – lelkendezett Sara.
– Odamehetsz, ahová csak akarsz.
Sara még egyszer felsikoltott örömében, és zuhanórepülésben megközelítette a játszóteret, majd lassan elrepült az osztály ablakai előtt.
– Nézd Salamon, látszik a padom, és ott van Mr. Jorgensen is.
Sara és Salamon a város egyik végéből a másikba röpködtek, hol lefele zuhantak, hol felfelé süvítettek, egész az egekig.
– Nézd, ott van Jason és Billy.
– Hé, Jason, nézd, repülök! – kiáltotta, de Jason nem hallotta. – Héééé Jason! Nézz ide! Repülök! – kiáltotta még hangosabban.
– Jason nem hall téged.
– De miért nem? Én hallom őt.
– Jasonnek még túl korai! Ő még nem kérdez. De majd fog… Idővel.
Sara most jobban megértette, miért nem látta Jason és Billy Salamont.
– Ők téged se látnak, ugye?
Sara örült, hogy Jason és Billy nem láthatták Salamont. Lehet, hogy bántanák is, ha meglátnák – gondolta.
Életében még soha ilyen jól nem érezte magát. Magasra szárnyalt, egészen az égig, olyan magasra, hogy az autók a főúton pici hangyáknak látszottak. Aztán szinte erőfeszítés nélkül irányt változtatott, és lefelé suhant, le egészen közel a földhöz – sikítva, az örömtől – gyorsan, mint a szélvész. Lesiklott a folyóhoz, olyan közel a vízhez, hogy érezte a folyó illatát, aztán lebukott a Fő utca hídja alá és zúgva kiröppent a másik oldalon. Salamon tartotta a sebességet mellette, mintha már százszor gyakorolták volna a repülést.
Úgy tűnt órákig fent szárnyaltak, aztán ugyanazzal az erőteljes huss-sal, ami felküldte Sarát a magasba, visszatért testébe és lenn volt a földön. A kislány olyan izgatott volt, hogy alig kapott lélegzetet. Minden kétséget kizáróan ez volt élete legkivételesebb élménye.
– Salamon, ez csodás volt! – lelkendezett. Úgy tűnt neki mintha órákig fenn szálltak volna.
– Mennyi az idő? – ijedten az órájára nézett. Biztos volt benne, hogy kikap otthon, amiért így elmaradt. De az órája szerint csak pár perc telt el.
– Salamon, te nagyon furcsa életet élsz. Tudod? Semmi nem úgy van, ahogy az ember elvárná.
– Mit értesz ezen?
– Hát például, hogy repülhetünk a város felett körbe-körbe, és közben nem múlik az idő. Nem gondolod, hogy ez elég furcsa? És még az is, hogy én láthatlak téged és beszélhetek veled, de Jason és Billy nem láthatnak téged, és nem beszélhetnek veled. Nem gondolod, hogy ez is furcsa?
– Ha ők is ilyen erősen akarnának, mint te, ők is tudnának. Vagy ha én elég erősen tudnék akarni, befolyásolhatnám őket.
– Ezt meg hogy érted?
– A lelkesedésük hozott ide téged, pedig nem is igen láttak engem. Nagyon fontos láncszemet képeztek a kapcsolatunk kibontakozásában.
– Gondolom. – Sarának nem igazán akaródzott öccse javára írni ezt a különleges élményt. Kényelmesebbnek tűnt hagyni őt eddigi szerepében, mint egy “mindig zavaró körülmény”. De mint kulcsszereplő az ő örömteli megvilágosodásában? Egyelőre ez túl nagy elismerés lett volna.
– Most pedig, mondd el nekem, mit tanultál ma? – mosolygott Salamon.
– Megtanultam, hogy tudok repülni a város felett, és hogy közben nem telik az idő? – válaszolta Sara kérdően, hogy vajon ez-e az, amit Salamon hallani akar. – Megtanultam, hogy Jason és Billy nem hallanak, ha szólok hozzájuk, és nem látnak, miközben repülök, mert még túl fiatalok és még nem készek rá? Azt is megtanultam, hogy odafenn egyáltalán nincs hideg, amikor repülök?
– Ez mind igaz, és majd még beszélünk róla, de emlékszel-e rá, hogy amíg arról beszéltél, amit nem akarsz, nem történt semmi? De mikor arról kezdtél beszélni, amit akarsz – sőt még fontosabb – amikor képes voltál érezni azt, amit akarsz, akkor megtörtént: azonnal.
Sara egy darabig csöndben gondolkodott, és próbált visszaemlékezni. De nem emlékezett rá, hogy bármire gondolt volna, vagy hogy bármit érzett volna repülés előtt. Inkább a repülés részre akart gondolni.
– Sara, jusson ez eszedbe, amilyen gyakran csak lehet, és próbáld meg gyakorolni!
– Azt akarod, hogy gyakoroljam a repülést? Rendben!
– Nem csak a repülést. Azt szeretném, ha gyakorolnád, hogyan kell erősen gondolni arra, amit szeretnél, és elgondolkodnál azon, hogy miért is szeretnéd azt, amit szeretnél! Egészen addig, míg képes leszel igazán érezni is azt. Ez a legfontosabb dolog, amit tőlem megtanulhatsz!

A MAGYAROK BELSŐ TÖRVÉNYE – Szőke Lajos

Földünk poláris élőlény, s a rajta található Élettel, köztük az Emberrel is, zárt Egységet képez. Ha mi szenvedve éljük az életünket, ez Föld – Anyánk számára is fájdalmat jelent, míg a Föld javainak általunk történő kifosztása és pusztítása újabb és újabb mérhetetlen szenvedések okozója.

A földi polaritás nem egymásba feszülő ellenerők eredménye, hanem egymást tökéletesen kiegészítő, egymáshoz méltó, Egységet képező, egyenrangú Erők szövetsége.

Az Ember a polaritás törvényét félreértette, s félreértett, felszínes törekvésével a két pólust egymástól ellenerőként szétválasztva és egymással szembeállítva, immár sokadszorra pusztítja le a világot.

Jelen emberi törekvésünk nem a LÉLEK EREJÉTŐL való, hanem attól messze elrugaszkodott.

Jelen, (s feltétlenül egységes) emberi civilizációnk hatalmas feladata az EGO erejének kipróbálása (volt). Erre kaptunk a Vízözön óta kb. 6800 évet, amely Lemúria 50000 éves időtartamához képest iszonyúan kevésnek tűnhet. (S ez utóbbi is csupán Lemúria fénykora) mégis, mostanra, amikor immár az EGO ereje maga alá gyűrte az Anyagot is és a Tudatot is, jelen „kultúra” ekképpen, radikális változtatások nélkül, már nem sokáig maradhat fenn.

Föld – Anyánk, hogy az Életet mentse, embertelen törekvéseinkkel szemben öngyógyító folyamatot kezdeményezett. E helyzetet egyszerű szavakkal elemezve: a földi tűzesetek fellángolásai (erdőtüzek, vulkánkitörések, háborúk, stb. mint egyfajta furunkulusok), a túlburjánzó Férfienergia kitörési pontjai, míg a víz és az időjárás anomáliái (szökőár, tengerrengés, árvizek, stb.) az Ember által meg nem élt, belőlünk hiányzó Női energia egyensúlyi helyzetet korrigáló belépési pontjai. Jelzések is, intézkedések is ezek, de mindenképpen az emberi faj észhez térítését, „megváltását” célozzák.

E szempontból tűz és víz szimbólum – értékűek. A tűz az ember által túlgerjesztett NAP – ság, míg a víz az emberiségből jelenleg hiányzó HOLD – ság vezérlő princípiumai, melyek magasztosabb, (nem földi) síkokon, mint érzelmek alakítják emberi fajunk sorsát.

Össz. emberi viszonylatban az emberiség túlnyomó többsége a (jang – típusú) férfienergiát tartja állandó mozgásban, míg környezetünkben (közel és távol) az egyetlen nép a MAGYAR, aki a BOLDOGASSZONY mellett elkötelezett, vagyis minden időkben a Női princípiumot képviseli a polaritásban.

Ugyanezt tehát nyomatékkal ismételve: Magyarságunknak minden körülmények közepette a (jin – típusú) Női energia BOLDOGASSZONY – szimbólumát KELL felmutatnia!

Népünk teljes történelmében az általunk képviselt központi hatalom: a BOLDOGASSZONY, (Isten Szentlelke, a BÖLCSESSÉG, vagyis a Női princípium), Akinek legfőbb ismérve, hogy sohasem él vissza hatalmával.

Ha beletekintenénk, hogy ugyanez miképpen alakul más népek esetében, bizonnyal megdöbbennénk. Mert a népek fele – kétharmada még a nemzeti himnuszában is vérben gázolva érzi jól magát, van olyan nép, amely mániákus öntörvényeit hirdetve mindenki mást lenézve megaláz, akad olyan nép, amelyik nemzeti gőgjében megfeszülve hirdeti, hogy különb a többinél, de akad olyan is, amelyik ki sem lát a saját sötétségéből.

Érdemben ezek után érthetjük meg igazán, hogy másfél évezrede miért nem vagyunk képesek mit kezdeni a „nyugati típusú” intrikával, s hogy mennyire MÁS a BOLDOGASSZONY népe, akit legkevesebb ezer éve azért próbálnak megalázni, megosztani, megvetni és eltiporni mások, mert nemzet szintjén nem óhajtunk visszaélni hatalmunkkal, vagyis genetikai adottságaink közé tartozik a NŐI princípium tisztelete és védelme.

Mi, MAGYARI népek tehát (bárhol is legyünk), világszerte ŐRZŐK vagyunk. Mi őrizzük a mérleg másik serpenyőjét, a mostanság bukni készülő jang – típusú férfienergia ellenpólusát, (helyesebben fogalmazva tehát a kiegészítő, EGYSÉGGÉ emelő, méltó párját.) Minden egyéb törekvésünk a LÉLEK Erejétől elrugaszkodott és hiábavaló.

A körülöttünk élő népek mind – mind a jang – típusú férfienergiát képviselik (felsőbbrendűség, ragyogás, áradás, intézkedés, pénz és a jog, harc, erőszak, gyűlölet, megalázás, kisemmizés, eltiprás és bosszú). Az ún. jin – típusú (főként keleti) népek, több szempontból még önnön testvéreikkel szemben is a kirekesztést célozzák. Ez is férfienergia. A mi BOLDOGASSZONYUNK ilyet nem tenne. Ahol papok, politikusok, bankárok vagy katonák uralkodnak, ott a Női energia meghal. A mi mai magyar asszonyaink túlnyomó többsége naphosszat szintén a jang – típusú férfienergiát gyakorolja (irányítás, intézkedés, aktivitás, királyi ÉN, férfiasság, szerepcsere). Pedig a probléma nehézségi foka napjainkban – mindezekkel a sajátosságokkal éppen ellentétesen – az, hogy nekünk magyaroknak, (s a MAGYARI népeknek) a BOLDOGASSZONY, azaz: a női energia szimbólumát népként (is), s a legszemélyesebben (is), minden körülmények között fel kell mutatnunk. S ha ezt nem tesszük, hanem ehelyett mi is a férfienergiát aktiváljuk, akkor helyettünk a női energiaminőséget nem lesz képes felmutatni senki.

Most, hogy haldoklik a Föld, végérvényesen meg kell értenünk, hogy a magyarság bármiféle „harca” nem a hiányzó polaritás pótlását, s nem a BOLDOGASSZONY szimbólumának felmutatását jelentené, hanem a világ pusztulását okozná.

Mivel mi vagyunk a BOLDOGASSZONY ŐRZŐI, s ilyen irányú elkötelezettségünk e civilizációban a Vízözön óta (közel 7000 éve) ismert és töretlen, a BOLDOGASSZONY szimbólumát, azaz: a női princípiumot minden körülmények között nekünk kell felmutatnunk. Ez a szimbólum pedig: a Megértés, a Kötelesség, a Gondoskodás, a Megnyílás, Kitárulkozás, Elfogadás, Beletörődés, Megbocsátás, Odaadás, az Alázat és a Szeretet.

Amint ebből látható, tulajdonképpen a pillanatonként megélt érzelmeink minősége rejlik a feladat mögött. Természetesen a BOLDOGASSZONY szimbólumának felmutatása a magyarság részéről nem azt jelenti, hogy a magyaroknak ügyefogyott, tutyi – mutyi, élhetetlen, elvetélt, puhány, mamlasz, alattvaló, rabszolga – népnek kellene lennie. Hiszen a polaritás evilág egyik leghatalmasabb ereje, a Mi erőnk, s annál nagyobb erőt ad nekünk, minél kevesebben vagyunk. S azért közöttünk is élnek olyan szülöttek, akiknek a Mars harcos jellemvonása a létformájuk.

Aki tehát MAGYAR – nak született, legyen tisztában saját értékeivel, s erkölcsi tartása vezesse el a BOLDOGASSZONY – elvárásokig; amikor is lenne hatalma ahhoz, hogy üssön, de nem fog ütni, s akár ölhetne is, de nem fog ölni, hiszen Életet mindaddig nem vehet el, amíg Életet teremteni nem képes.

Magát a BOLDOGASSZONY – szisztémát egyáltalán nem kell túlmisztifikálni, hiszen élő, Valóságos Feladatról van szó: A magyarság ebben a poláris világban a mindenkori földi POLARITÁS Egyensúlyának a kijelölt ŐRZŐJE, mint ahogyan Föld – Anyánk föld – idegáramai szívenergia – központjának a kijelölt ŐRZŐI is mi, MAGYAROK vagyunk. A polaritást, a szív békességét, s a Földet pedig nem harckészültséggel, hanem a Tudattartalmunk állandó, kötelességszerű felülvizsgálatával és a mindenkori gondolataink folyamatos pallérozásával kell őriznünk, mert számunkra az ÉLET Könyvében ez a Feladat vésődött be.

Hatalmas őserők rejlenek a magyarságban, amelyet jóra és rosszra egyaránt felhasználhatnánk. Emiatt is tart tőlünk a világ. Ha mozdulnánk, mi lehetnénk (ismét) Európa és Ázsia urai. Csakhogy ez a jang – típusú férfienergia aktiválása lenne, s ebbe belepusztulnánk mi is, s belepusztulna mindenki, aki él. Ezt a világ nem értheti, ezt nekünk kell megértenünk.

Ma mindenütt a világon azon csodálkoznak az átfogóbb tudással rendelkezők, hogy ez a mi magyarságunk Lemúriát, Ataiszt, Ordoszt, Atlantiszt és a Vízözönt túlélve, miképpen maradhatott fenn, megbonthatatlanul. Pedig a válasz roppant egyszerű: A BOLDOGASSZONY vigyáz ránk, hiszen Mi vagyunk az ŐRZŐI, s valamennyi korban, gondolkodás nélkül hajlandók voltunk önmagunkat a BOLDOGASSZONYÉRT Felajánlani. Mert akárhogyan is terhelné vagy könnyítené a földi poláris Egyensúly mérlegének egyik serpenyőjét a mai népek végeláthatatlan sora, amikor az Egyensúly mérlegének másik serpenyőjében már csak a MAGYAR nép, s a BOLDOGASSZONY MAGYARI népeinek maradékai találhatók.

Nem amiatt maradtunk fenn ezer évek óta, mert volt egy Gilgamesünk, egy Nimródunk, egy Atillánk, egy Árpádunk és egy Mátyás királyunk, hanem azért, mert Föld – Anyánk mindig is bízott abban a népben, aki valamennyi korban Hitet tett a BOLDOGASSZONY tisztelete és védelme mellett.