A jövő iskolája

Sugata Mitra; a gyerekekről…

Milyennek képzeled a jövő iskoláját? Kérdezz meg négy kilencévest, ők majd megmondják a választ! – Ezekkel a szavakkal késztetett a képzés és az oktatás tartalmának, módszerének újragondolására Sugata Mitra professzor indiai-brit informatikus sztártanár, aki 2013-ban elnyerte a világmegváltó ötletnek járó TED-díjat.

Módszere az önszerveződő, önszabályozó tanulási körökön alapul, ahol a gyerekek szinte irányított tananyag és tanár nélkül is képesek fejlődni saját tempójukban, kooperációban. A professzor „kísérletében” egy indiai nyomornegyed épületfalába épített netes kapcsolattal ellátott számítógépet helyezett el és megdöbbentő módon a gyerekek kíváncsisága, leleményessége okán nulla előképzettséggel elkezdték használni, sőt programoztak és angolul is megtanultak idővel.

Sugata Mitra professzor Halácsy Péter, a Prezi alkotója és a Budapest School alapítója meghívására érkezett Budapestre, ahol szakembereknek tartott képzést és az érdeklődőknek előadást. Vajon milyen lesz a jövő iskolája? Milyen a felhőben lévő iskola? Valóban csak a körülményeket kell megteremteni a tanuláshoz és onnantól megy magától?

Számítógép a falban

Sugata Mitra indiai professzor a pedagógia teljes megreformálásán munkálkodik, nevét lassan az egész világon ismerik. Egyre többet hallani híres pedagógiai kísérletéről, amelyet 1999-ben kezdett el, és az ebből kialakított módszere a világ különböző pontjain vált ismerté – és vitatottá (az erről szóló TED-es előadása megnézhető a cikk végén).

A professzor sokat hallotta gazdag emberektől, hogy mennyire tehetségesek a gyerekeik, és csodákat művelnek a számítógéppel. Azon kezdett el gondolkodni, hogy lehet az, hogy a szegények gyerekei nem azok? Ők mások? Más aggyal születtek? Ez a kérdés nem hagyta nyugodni, ezért egy sajátos kísérletbe fogott.

Képtalálat a következőre: „Számonkérési, megfelelési stressz”

Egy indiai nyomornegyed épületfalába beépített egy számítógépet, amelyet internetkapcsolattal látott el. A gyerekek, akik ezt észrevették, odamentek hozzá, megkérdezték, hogy mi ez, mire ő csak annyit válaszolt, hogy nem tudom. – Akkor miért raktad ide? – kérdezték. A válasz: – Csak úgy.

Aztán magukra hagyta őket.

A kicsik, akik addig nem is láttak számítógépet, néhány óra múlva már böngésztek rajtuk. Ezt a kísérletet többször, máshol is megismételte, és mindig ugyanaz az eredmény született. A kíváncsi gyerekek néhány óra alatt felfedezték, mire képes a falba épített gép, és olyan kifejezéseket használtak, hogy processzor, meg egér…

Iskola a Felhőben – azaz a gyermeki kíváncsiság

A mai munkahelyek a csapatmunkára alapoznak, az ötletekre. Ezzel párhuzamosan a mai oktatás még mindig pendrive-ként akarja használni a gyerekek agyát, azt értékeli, mérlegei, hogy mennyi adatot képesek a lurkók a memóriájukban rögzíteni, bemagolni. Ezért kapják a dicséretet, az értékelést, nem a kreativitásukért, az újításaikért. Sugata Mitra szerint a fiatalok akkor motiváltak a tanulásban, ha a kíváncsiságukra alapozunk. Véleménye szerint a gyerekek tulajdonképpen bármit képesek önállóan, moderálás nélkül megtanulni, ha érdekli őket. Ezért egy olyan ötlettel rukkolt elő, amelyet már a világ több pontján kipróbáltak – mégpedig sikerrel.

Iskola a „felhőben”

Ennek a módszernek az alapját a gyerekek kíváncsiságának a felkeltése jelenti. Egy kérdésfeltevés, amire választ kell találniuk. Ez nagyjából azt jelenti, mintha egy munkafüzetben elolvasott feladatot kellene megoldaniuk, de itt a neten és egymáson kívül semmi segítségre nem számíthatnak, és persze így sokkal érdekesebb. Kezdetben általában négyes csoportok szerveződnek, a folytatás pedig az, hogy a kaotikus állapotokból – mert ezekben a Felhőiskolákban nincs a gyerekekkel tanár – létrejön egy spontán önszerveződő tanulói kör, vele párhuzamosan kibontakozik egy csoporthierarchia is. A harmadik tényező – ami nélkülözhetetlen kelléke ennek a káosznak – a biztatás. Magyarán: a felhőben (az interneten) megkereshetnek egy felnőttet, akit kérdezhetnek, ha segítségre van szükségük. Természetesen nem a megoldást kapják, csak pozitív hozzáállást. A többit saját maguknak kell megoldaniuk a világháló segítségével.

Az Felhősuli (School in the Cloud) alaptétele: a tanulás nem más, mint az önszerveződő oktatás terméke. A tanár kérdez, hátra dől, majd csodálkozik. Ha nem akarunk pótalkatrészek lenni a „nagy számítógépben”, akkor meg kell tervezni az oktatás jövőjét, amelynek a modellje a gyermeki kíváncsiságon és az együttműködésen alapszik. A „Felhőnagyi” lehet tanár, vagy egy nagymama is, aki bármikor „előkapható” pl. a Skype-on. Lehet rá számítani mindig, mint ahogyan az igazi nagyikra is…

Számonkérési, megfelelési stressz

Sok kísérlet bizonyítja, hogy abban az esetben, amikor valamilyen kényszer alatt cselekszik az ember, akkor veszélyhelyzetben érzi magát. Agyunknak az a része, amelyet a köztudatban hüllőagynak nevezünk, blokkolja a prefrontális kéreg – azaz az információk előhívásáért felelős agyi terület – munkáját, mert ösztönösen az életben maradásért küzd, a stresszt életveszélyként értelmezi. Amennyiben ezt a stresszt, ezt a fajta kényszert ki lehet iktatni, az információkat is elő tudjuk hívni. Következtetés: minden dolgozat, számonkérés gátolja a fejlődésüket. Ha valami újat tudhatnak meg, ha feltámad az érdeklődésük, akkor beszélhetünk motivációról.

Tapasztalatok a Felhőiskoláról

A professzornak 2016 óta állnak rendelkezésre adatok azokról a területekről, ahol a módszert alkalmazzák. A szövegértés pozitív tendenciát mutat, mivel a feladatok megoldását csak akkor tudják a gyerekek elvégezni, ha azt saját maguk elolvassák. Ezeknek a gyerekeknek a beszédkészségük, verbális kommunikációjuk is fejlődött. A másik érdekes tény: ahogyan nőtt a tudásuk a netkezelésben, úgy nőtt az önbizalmuk is.

Képtalálat a következőre: „felhő internet”

20 év munkájának eredménye mindenképpen az, hogy a Felhősulis gyerekek megtanulnak jól kutatni, keresni, guglizni, és a válaszokat pedig jól tudják értelmezni. A kaotikus környezet eleinte ijesztő, zavaró lehet, de a csoportot mindez nem zavarja. A legszegényebb területeken is hihetetlenül gyorsan megtanulták ezekben az önszerveződő tanulói körökben az angol nyelvet is. A miértre pedig egyszerű a válasz: a számítógép angolul beszélt, ezért ők is kénytelenek voltak megtanulni kommunikálni vele.

Hogyan ültethető ez át a magyar oktatási rendszerbe? Hogyan lehet biztonságos a net?

Az előadás végén – stílusosan – egy applikáció segítségével online kérdezhettek a résztvevők, sőt még egymás kérdéseit is értékelhették, a legtöbb szavazatot kapott kérdésre válaszolt a professzor. Például: hogyan tudunk biztonságos eszközöket nyújtani a gyerekeknek? Hogyan szavatoljuk, hogy ne botoljanak olyan képekbe, tartalmakba, amelyek megijeszthetik, megzavarhatják őket? Egy nagyon gyakorlatias választ is kaptunk erre: legyen legalább 80 cm-es a monitor, a hozzáférést mindenképpen biztosítanunk kell, de ezt ne egyedül tegyék a gyerekek. Korlátok szükségesek, a mértéket is tudni kell.

Ha eltiltjuk tőlük az okostelefontól, akkor abban próbáljuk őket megakadályozni, hogy az őket körülvevő világot – ami már egészen más, mint a mi világunk volt 10-20 évvel ezelőtt – alaposan megismerjék. Most okos kütyüket hoznak az iskolába, amelyeket kikapcsoltatnak velük. De mi lesz, ha digitális ruhákat alkotnak majd? Akkor azt is levetetjük?

Ha hagyjuk, hogy kiéljék a kíváncsiságukat, ha megfelelő módon irányítjuk őket, a velük született kíváncsiságukra alapozunk, akkor a gyerekeket az ő világukra tesszük alkalmassá.

Képtalálat a következőre: „a jövő iskolája”

A jövő iskolája

Valójában mi magunk sem tudjuk, hogy milyen életre és tudásanyagra kell felkészítenünk gyermekeinket, ezért a leghasznosabb, ha olyan kompetenciákkal ruházzuk fel őket, mint az együttműködés, a reziliencia, az algoritmikus gondolkodás, hisz minden más ott van a felhőben, amit ők olyan jól kezelnek. „Barátod a Google.”

„És ha ezek után van olyan kérdésed, amelyre nem tudod a választ, akkor kérdezz meg négy kilencévest!” – mosolygott a bajusza alatt a professzor.

forrás; Felelős Szülők Iskolája

Charoninstitute

Reklámok

Leckék az életről – szeretettel, a haláltól

Írta: | 2014-09-01

Vannak dolgok, amiket soha nem tanulnánk meg, ha nem lennénk rákényszerülve. Valójában a legtöbb dolog ilyen. De vannak, amik igazán fontosak. Amiket tanítani kellene minden kisgyermeknek, mert felnőttként – vagy talán még hamarabb – egész biztosan szükségük lesz rá.
Az élet fontos leckéit előbb-utóbb kénytelen vagy megtanulni, ha boldog életre vágysz. És ki lehetne jobb tanár, mint maga a halál. Aki közel kerül hozzá, egyből fogékonyabb lesz a tanulásra.  Mert ha nem, akkor vége a játéknak. Sokak számára sajnos vége is lesz, de vannak, akik képesek változtatni az életükön. Feladják az illúzióikat, feladják a büszkeségüket, és a feladatra koncentrálnak.
A most következő leckéket akkor tanultam meg igazán, amikor a legjobb tanár közel lépett hozzám. Én pedig élni akartam, ezért tanultam. A tanár stroke formájában érkezett, ami 28 évesen keveseknek adatik meg. Válságba került az életem. A válság szót kínaiul úgy mondják, 危机 (wéi jī); az első szótag jelentése veszély, a másodiké lehetőség. Sokszor csak a veszélyt látjuk a válságban, a benne rejlő lehetőséget nem. Számomra viszont a hatalmas teher mellett a válság egy nagyszerű lehetőséget is kínált a személyes fejlődésre.
Ha túllépsz az önsajnálaton és nem a világot okolod a nehéz sorsodért, akkor rájössz, hogy mindenből és mindenkitől lehet tanulni. Csak rajtad áll, hogy a válsággal mit kezdesz: összetörsz, vagy felhasználod, hogy többé, jobb emberré válj. Néhány olyan lecke következik, amivel ez utóbbit szeretném segíteni.

1. A biztonság illúzió

Ez volt az első lecke, amit megtanultam. Méghozzá a rögösebb úton. De azt hiszem, ezt könnyű úton nem is lehet megtanulni. Mindannyiunkban van egy hamis biztonságkép, ami leginkább onnan ered, hogy a többségünk a szülői oltalomnak köszönhetően nem sok veszéllyel találkozott gyermekkorában.
Velem nem történhet semmi komoly. Persze, én is így gondoltam. Egészen addig, míg aztán történt. És amikor rájöttem, hogy az életem nagyon kevésen múlott, megértettem azt is, hogy a biztonság nem más, mint illúzió. Az ember saját kreálmánya önmaga megnyugtatására. A természetben nincs biztonság. Az ürge nem jön ki úgy a lyukból, hogy ne nézne körül. A gnú sem issza nyugodtan a vizet a krokodiloktól hemzsegő tóból. Csak mi emberek képzeljük azt, hogy az élet biztonságos.
Ez viszont nem azt jelenti, hogy mostantól minden nap félned kell, hogy történik valami veled vagy a szeretteiddel. Igen, bármikor történhet bármi, de nem élhetsz félelemben. Mert ha a biztonság illúziójától megszabadulsz, egyúttal megtanulod igazán értékelni az életet. Megérted, hogy mik a valóban fontos dolgok, nem fogsz többé halogatni, nem fogsz fölöslegesen veszekedni, és nem fogsz úgy élni, mintha örökké tartana földi pályafutásod.

2. A világ nem igazságos

Az előző gondolat egyenes következménye egy másik illúzió összeomlása. Mégpedig azon értelmetlen elvárásé, hogy a világ igazságos legyen hozzád. De miért is várod el, hogy az legyen?
Valahogy mindig csak szelektíven követeljük az igazságot. Amikor megeszel egy csirkét, ami néhány hónapig tartó életét egy szűk ketrecben töltötte (amit az EU szabvány így határoz meg: négyzetméterenként 34 kg-nyi élő csirke nevelhető), hogy aztán egy húsfeldolgozóban végezze, akkor nem követeled az élettől az igazságot. A tiltakozó vegetáriánusok figyelmét pedig ne kerülje el az a tény, hogy a növény is élőlény. Pontosabban az volt. De aki házat épít, vagy csak beköltözik egybe, az is rengeteg élőlényt pusztít el maga körül. Sőt, az összes hangyát sem tudod kikerülni a járdán vagy a fűben. Óvd a környezetedet és tisztelj minden élőlényt – én is ezt teszem. De ne hidd, hogy a világ igazságos!
Amikor hátrányban érezzük magunkat, elvárjuk, sőt követeljük az élettől, hogy igazságos legyen. Nem lesz az. Az evolúció lényege a folyamatos fejlődés: amelyik élőlény nem alkalmazkodik a folyamatosan változó körülményekhez, az elpusztul. Ilyen egyszerű. Amelyik faj nem képes fejlődni, az kihal. Az igazságosság ellentmond az evolúciónak, ezért hiába is keressük a természetben.
Ha az élet nem igazságos veled, teljesen fölösleges panaszkodnod. Alkalmazkodj!  Használd fel, ami történt és fejlődj általa!

3. Csodálatos az emberi agy

Az, hogy pont egy stroke formájában csapott meg a halál szele, nagyszerű lehetőséget kínált számomra, hogy jobban megértsem az emberi agy működését. Ott, ahol még a tudomány is csak tapogatózik, rengeteg új dolgot fedezhetünk fel nap mint nap. Az a tény, hogy az agy sérülés következtében elhalt részeinek funkcióit képes átvenni más terület, már önmagában csodálatos dolog.
De ami még ennél is sokkal csodálatosabb, az az, hogy milyen ereje van saját gondolatainknak. Az agyad önmagad leghatékonyabb segítője, vagy legfélelmetesebb ellensége. Csak rajtad áll, hogyan használod. Számos betegség kialakulásához hozzájárul a mentális gyengeség – a gondolataid erejével képes vagy lerombolni az egészségedet, lelki és fizikai értelemben egyaránt. És ugyanúgy a gondolataiddal képes vagy újra felépíteni és megőrizni azt.
A gyógyulás első és legfontosabb követelménye, hogy higgy benne. Ahogy az életben bármilyen győzelemé is. Ez a játék fejben dől el.

4. Az életedet csak te irányítod

Sokan várják a megoldást másoktól. És csak várnak, várnak, várnak… Néha bejön ez a stratégia, mert mi emberek valóban sok mindenben segítjük egymást, de ahogy a régi mondás is tartja, aki folyton mástól várja a vacsoráját, az gyakran alszik éhesen.
Az életed során folyamatosan érnek külső hatások. Gyakran nem te irányítod ezeket, csak megtörténnek veled, ha akarod, ha nem. De az, hogy mit kezdesz velük, kizárólag rajtad múlik. Várhatod, hogy valaki vagy valami majd megoldja helyetted a problémádat, reménykedhetsz, sőt, követelheted is a segítséget. Megteheted, ahogy sokan meg is teszik. De szerintem Te sem akarsz ilyen emberré válni.
A másik lehetőség, hogy kezedbe veszed a kormánykereket, haladsz előre az utadon, és vállalod a felelősséget mindenért, ami az életedben történik, akár jó, akár rossz dolog legyen az. Ha jó dolgok történnek, csináld tovább, amit csinálsz, ha pedig rosszak, akkor változtass! Vagy magadba zuhansz, vagy felhasználod a negatív tapasztalataidat, és folyamatosan fejlődsz általuk.  A te döntésed.
naplemente

5. Ha nincs belső tűz, nem jutsz messzire

Motiváció. Népszerű fogalom és keresett árucikk. Motiváció nélkül nincs győzelem – nem fogsz versenyt nyerni, nem fogsz karriert építeni, nem fogsz lefogyni, de még az ágyból felkelés is szenvedéssé válik. Motivációra folyamatosan szükségünk van, de valamit csak kevesen értenek meg: rengeteget számít, hogy mi a motiváció forrása.
Aki külső motivációra (barátok vagy a család noszogatására, kizárólag pénzre, felszínes célokra, stb.) építkezik, az egy ideig képes ugyan haladni előre, de amikor igazán kritikussá válik a helyzet, akkor hamar összeomlik a vára. Amikor igazán mélyre kerülsz, akkor szó szerint az életed múlik azon, hogy van-e belső motivációd, ég-e a belső tűz, ami továbblendít a küzdelemben.
Nekem soha nem volt problémám a motivációval. Megtaláltam, amit szeretek csinálni és azt csinálom. Soha nem kényszerből választottam magamnak elfoglaltságot; nem is lehet rám erőltetni semmit. Amikor padlóra kerültem, ennek köszönhettem, hogy fel tudtam állni. Akkor számított igazán, hogy külső vagy belső motivációra építettem-e a váramat. És Neked is eljön az idő, amikor számítani fog. Újra és újra.

6. Zárd ki, ami nem oda való!

Életem mélypontján azt éreztem, hogy rengeteg minden visszahúz. Nem tudok előbbre jutni, nem tudok közelebb kerülni a céljaimhoz, nem vagyok képes boldog lenni. Igen, a boldogság képesség. Idővel rájöttem, ahogy arra is, hogy mindaz, ami visszahúz, az én irányításom alatt van. Pontosabban ott lehet, ha elhatározom, hogy így legyen. És elhatároztam. Elhatároztam, hogy nem fogok fölösleges hülyeségeken bosszankodni, nem fogom idiótákra pazarolni az időmet, és kizárom az életemből az energiavámpírokat.
Sokkal egyszerűbbé válik az életed, és jóval hatékonyabban is tudsz haladni a céljaid felé, ha mindössze annyit teszel, hogy kitakarítod az életedből mindazt, ami nem oda való. És hidd el, ha körbenézel, rengeteg ilyen dolgot fogsz találni.

7. Ismerd meg az ellenségedet!

Méghozzá ha teheted, még a harc előtt. Ha nem, akkor viszont minél előbb tedd meg, mert csak így leszel képes legyőzni azt. Én nem tehettem meg előtte – váratlanul érkezett a stroke, az oka nem derült ki, és a lefolyása is minden embernél más. A fokozatos felépülés közben kiszámíthatatlan visszaesések jöttek, újabb és újabb mélypontok, vereségek és győzelmek. Rengeteg jogos és alaptalan félelem is volt bennem: újra előfordul-e, felépülök-e teljesen, mit szabad csinálnom és mit nem, korlátozza-e az életemet, ami történt. De elhatároztam, hogy nem vagyok hajlandó semmilyen félelemmel együtt élni.
A félelem ellenszere pedig a tudás. Minél jobban megismered a helyzetedet, minél többet olvasol, tanulsz, próbálkozol, tapasztalsz, annál hamarabb képes leszel megnyerni a csatát. Fokozatosan megszűnnek a félelmeid, és egyre közelebb jutsz a célodhoz, legyen az egy betegségből való felépülés, egy álmod megvalósítása, vagy egy boldog családi háttér kialakítása.

8. Kis lépésekkel előre

Sokáig azt gondoltam, hogy úgy tudok a legmesszebbre jutni, ha folyamatosan 100%-on járatom magam. Ez egy ideig működik is. Egészen addig, míg össze nem omlik a szervezeted. Ma már divattá vált, sőt, sokszor egyenesen elvárás, hogy elfoglalt legyél, folyamatosan pörögj, és jól működő fogaskerékként mindig tökéletesen teljesíts.
Ha viszont összeomlik az életed, akkor hamar megérted, hogy ez az állapot nem fenntartható. Aki igazán mélyre kerül, nem fog tudni egyetlen ugrással visszatérni. Igen, hozd ki magadból a legtöbbet, de ezt hosszú távon tedd. Ehhez pedig hozzátartozik, hogy tudjad, mikor mekkorát kell lépned egyszerre, és ne görcsölj azon, ha egyetlen próbálkozás után még nem éred el a célodat. Lesz olyan, hogy hatalmasat lépsz előre az életedben, de néha csak egészen kicsit fogsz tudni. A lényeg, hogy előrefelé haladj.
Közel sem teljes a lista – rengeteg mindent köszönhetek még a stroke-nak. Egy következő írásomban az emberi kapcsolatainkra vonatkozó legfontosabb leckéket osztom meg. Te mit tanultál életed legnagyobb válságának köszönhetően?

Tanítani azt jelenti: megmutatni

Tanítók kézikönyve

BEVEZETÉS

1. A világ gondolkodása szerint a tanítás és a tanulás szerepköre tulajdonképpen fordítva van. Ez egy jellemző megfordítottság. Látszólag a tanár és a tanuló különállóak; a tanár nem önmagának, hanem a tanulónak ad át valamit. Ezen kívül a tanítás, mint különleges esemény jelenik meg, amelyben időnknek meglehetősen kis hányadát használjuk fel. Ezzel szemben az Út a csodákhoz azt hangsúlyozza, hogy a tanítás maga a tanulás, így a tanár és a diák ugyanaz a személy. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a tanulás egy állandó folyamat; a nap minden pillanatában zajlik, sőt, alvás közbeni gondolatainkban is folytatódik.

 

2. Tanítani azt jelenti: megmutatni. Csak két gondolkodási rendszer létezik, és azt kell újra és újra demonstrálnod, hogy az egyiket vagy a másikat tartod igaznak. Ebből a szemléltetésből tanulnak mások és te magad is. A kérdés nem az, hogy fogsz-e tanítani, mivel ebben nincs döntési lehetőség. Mondhatjuk azt is, hogy a kurzus egyik célja, hogy választási módokat mutasson abban a tekintetben, hogy mit akarsz tanítani, attól függően, hogy mit akarsz megtanulni. Senki másnak nem adhatsz, csak önmagadnak, és ezt a tanításon keresztül lehet megtanulni. A tanítás nem más, mint tanúk összegyűjtése, akik demonstrálják, hogy mi az, amiben hiszel. Ez az átalakulás egy módszere. Ezt nem lehet pusztán szavakkal elérni. Minden helyzet egy esély arra, hogy megtanítsd másoknak, hogy ki vagy, és, hogy kik ők neked. Ennél nem több, de nem is kevesebb.

 

3. Ezért a tananyagot, amit összeállítasz, kizárólag az határozza meg, hogy mit gondolsz arról, hogy ki vagy, valamint, hogy mit jelent számodra a másokkal való kapcsolat. A formális tanítási helyzetben ezeknek a kérdéseknek látszólag semmi közük nincs ahhoz, amit tanítasz. Valójában azonban lehetetlen nem felhasználni bármely helyzetet annak a tanítására, amit megtanulni készülsz. Ebből a szempontból tanításod szóbeli oldala teljesen lényegtelen. Talán egybeesik vele, talán nem. Abból tanulsz igazán, ami mondandód mögött rejlik. A tanítás pusztán megerősíti azt, amit önmagadról hiszel. Az alapvető célja az, hogy felszámolja az önmagunkban való kételkedést. Ez persze nem azt jelenti, hogy az „én”, akit védelmezel, valós lenne. Hanem azt, hogy arról az „énről” tanítasz, akit valósnak hiszel.

 

4. Ez elkerülhetetlen. Nincs előle menekvés. Hogy is lehetne másképp? Mindenki, aki a világ tanmenetét követi – és mindenki követi, amíg csak meg nem változtatja a gondolkodását – csak azért tanít, hogy meggyőzze magát arról, hogy olyan, amilyen nem. Ez a világ célja. Mi más lehetne a tanmenet? Ebbe a reménytelen, és zárt tanulási helyzetbe – amely csak a kétségbeesést és a halált tanítja – küldi el Isten a tanítóit. És miközben az Ő, örömről és reményről szóló leckéit tanítják, tanulásuk végül teljessé válik.

 

5. Isten tanítói nélkül kevés reményünk lenne a megszabadulásra, mivel a bűn világa örökké valóságosnak tűnne. Az önmagukat átverőknek csalódniuk kell, mivel a megtévesztésről tanítanak. És mi más lehet a pokol? Ez Isten tanítóinak a kézikönyve. Ők nem tökéletesek, hiszen akkor nem lennének itt. A feladatuk mégis az, hogy itt váljanak tökéletessé, ezért a tökéletesedést tanítják újra és újra, a legkülönbözőbb módokon, míg végül megtanulják. És ekkor már nem láthatók többé, bár gondolataik örökké az erő és az igazság forrásai maradnak. Kik ők? Milyen alapon esik rájuk a választás? Mit tesznek? Hogyan képesek létrehozni saját megszabadulásukat és a világ megváltását? Ez a kézikönyv arra tesz kísérletet, hogy megválaszolja ezeket a kérdéseket.
Forrás: Sarkadi Krisztina, www.csodautas.blogspot.com.hu